Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb érdekes fejlemények láttak napvilágot a Blizzard Entertainment következő generációs projektjéről, a cég ugyanis eltűntette a honlapjáról a korábban megjelent álláshirdetéseket. A Kalifornia központú cég jelenleg a Starcraft II, a World of Warcraft, a Diablo III, valamint a Blizzard All-Stars fejlesztéséhez keres munkatársakat, a Titan munkálataira azonban már nem lehet jelentkezni az oldalon. A Blizzard képviselői még nem kommentálták a történéseket.
Legutóbb a Blizzard társalapítója Mike Morhaime nyilatkozott a játékkal kapcsolatban, akkor azt a sokak számára meglepő dolgot állította, hogy a Titan nem biztos hogy előfizetéses modellel érkezik, és még az sem biztos hogy egyáltalán MMO-ként jelenik meg.
Jelenleg új irányvonalat keresünk a projekt számára, és átgondoljuk, hogy pontosan milyen játékot szeretnénk készíteni. Most még nem árulhatunk el részleteket, azonban valószínű, hogy a Titan nem egy hagyományos előfizetéses MMORPG lesz.
A Blizzard még májusban jelentette be, hogy nagy technológiai és dizájnbeli változások előtt áll a projekt, valamint ekkor adták hírül, hogy a játékon dolgozó csapat egy részét átcsoportosították a cégen belül más feladatok elvégzésére.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteValószínűleg megtalálták a megfelelő embereket, ezért nem keresnek már.
teferenc
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenagyon valószínű 🙂 megtalálták a projekthez a céen belül a megfelő embereket 😄
marco
12 éve, 4 hónapja és 3 heteLényeg hogy készül mert kíváncsian várom.🙂
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 hetevagy ez csak fake és bedobják a 2013-as blizzconon😛