A következő sorok egy alig harminc esztendős észak-karolinai születésű fiatalember filmbeillő kalandját dolgozzák fel időrendben, melynek során a történet főszereplője egy olyan döntést hozott, mely rendesen felforgatta a földkerekséget. Tettének miértjére e cikk sem adhat megcáfolhatatlan magyarázatot, de közelebb visz az igazsághoz.
2013 első félévének vége felé közeledve, az újabb uborkaszezont és a jól megérdemelt nyaralást várva valami berobbant a csöndes médiavilágba. Június első napjaiban a brit The Guardian és az amerikai The Washington Post egyszerre számolt be arról, – egy titkos és megbízható – forrásukra hivatkozva, hogy az amerikai kormány arcátlan módon, a magánélethez való jogot lábbal tiporva titokban, de bírósági jóváhagyással amerikai telefonhívások millióit figyeli adatgyűjtés végett. De arról is hírt adtak, hogy egy PRISM kódnevű program keretében a világ legnagyobb internetes szolgáltató cégeinek adatforgalmát is figyelik, és magánszemélyek email-üzenetei és egyéb kommunikációs adatok kerültek a birtokukba, hatalmas mennyiségben. Az adatgyűjtést a National Security Agency (NSA), vagyis az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség végezte.
Később a kiszivárogtatót saját kérésére leplezték le, ekkor kiderült, hogy ő nem más, mint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt technikusa, a 30 éves Edward Snowden. A volt CIA-s maga árulta el, hogy akciójának megkezdéséig Hawaii-on lakott és felhőtlen életvitelt adott fel: „…nem tudom jó lelkiismerettel eltűrni, hogy az amerikai kormány lerombolja a magánélethez fűződő jogot, az internet szabadságát és a világ népeinek alapvető szabadságjogait az általa titokban kiépített masszív megfigyelő gépezettel” – nyilatkozta Snowden.
Snowden amerika legkisebb államában, Hawaii-on élt és dolgozott, barátnőjét tudta maga mellett, valamint évi 200 ezer dolláros, átszámítva 45 milliós fizetést. Ám amikor elindította a lavinát, búcsút intett mindennek és Hongkongba repült, mert ott elkötelezetten védelmezik a szólásszabadságot és a politikai szembenállás jogát. Emberünk itt is a pokoli gépezet karmaitól tartott, így szállodai szobájának ajtajára párnákat erősített, hogy elejét vegye a lehallgatásnak, és amikor laptopján beírta felhasználói jelszavát, nagy piros csuklyával takarta fejét és a gépet, hogy egy esetleges rejtett kamerával ne lehessen kikémlelni a jelszót.
VÁJKÁLJANAK CSAK NYUGODTAN – VÉLEKEDIK AZ AMERIKAIAK NAGYRÉSZE
Snowden május közepén költözött Hong Kongba, ahol megkezdte harcát. Rövid úton kiderült, hogy a technikus és műszaki tanácsadó egy olyan dominót lökött meg a sor végén, mely egy rendkívül széles és összetett láncreakciót indított el. Habár a kiszivárogtató nem akarta, hogy tette után a történet róla szóljon élete egycsapásra megváltozott. A Hongkongi média lázasan keresni kezdte a volt CIA-alkalmazottat, az internetet menten ellepték az Edward Snowden-nel kapcsolatos kommentárok és hamar nemzetközi botrányt kavart az ügy. Napokon belül több felmérés is készült, ezek egyike szerint az internetes közönség hősnek kiáltotta ki a programozót, míg egy másik kutatási eredmény szerint a kiszivárogtató cselekedete sem rázta meg felettébb a leginkább érintett amerikai állampolgárokat. Ők ugyanis (legalábbis jelentős részük) úgy vélekedtek, hogy a biztonság majd’ mindennél előrébb való, ezért még azt is eltűrik, hogy magánbeszélgetéseiket, elektronikus levelezéseiket a különböző biztonsági szolgálatok lefüleljék.
Ezt a szólamot vitte tovább a kormányzat is, akik persze a jótevő képében tetszelegnek és mindenkit arról biztosítanak, hogy ez a titkos adatgyűjtés a közösség érdekeit szolgálja, hovatovább majd félszáz terrortámadást sikerült meghiúsítani a PRISM segítségével. Eközben teltek a napok, június elején Snowden exkluzív interjút adott egy hong kongi sajtóorgánumnak, ahol kijelentette, ő nem áruló, de nem is hős, csak egy egyszerű amerikai. Egy későbbi megnyilvánulásában azt is hozzátette, semmilyen titkos dokumentumot nem adott át Kínának. Az, hogy kínai kémnek állítják be csak az ellene várhatóan elindított amerikai lejáratókampány része, melynek nincs alapja – mondta. Ednek, ahogy magát nevezi, június végén távoznia kellett Hongkongból, mert információ szerint Washington megfélemlítéssel igyekezett Hongkong kormányzatát együttműködésre bírni. Snowden tehát repülőre szállt, nehogy letartóztassák és ekkor változott drámája igazi diplomáciai botránnyá. Hiszen melyik ország engedné be Snowdent, az Egyesült Államok elsőszámú ellenlábasát légterébe? Nos, akad ilyen ország, de pusztán maroknyi és azok is kézzel fogható következményekkel számolhatnak.
Eközben tetőfokára hágott az adatgyűjtési botrány, mert noha már évek óta nyílt titok volt, hogy a teljes e-mail adatforgalmat figyelik, legalábbis Amerikában, az amerikai szervereken, annak ellenére egyik eset sem kapott akkora médiavisszhangot, mint Snowdené. Az egész világot bejárta a fiatal informatikus híre és egyik napról a másikra derült ki, hogy a titkosszolgálatok világszerte XXI. századi módon annak rendje és módja szerint mindenkit, mindenhogyan lehallgattak, még saját magukat is. A brit ügynökség, a kommunikációs figyelőszolgálat (GCHQ) például a teljes nemzetközi telefonos és internetes adattovábbító kábelhálózatok forgalmát is rögzíti, de a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20-as csoport delegációt is rövid pórázon tartották. Hasonló manővereket pedig német és francia szolgálatok is alkalmaztak. De vissza Snowdenhez, aki Hongkongból rejtélyes körülmények között az oroszországi Seremetyevó repterén landolt, június végén. Erre válaszul az amerikai kormány rögvest sakkot adott több kisebb államnak is, amikor világosan felszólították őket, hogy még légterükbe se engedjék be a technikust, csak akkor, ha az hazafelé repülne.
MARADHATSZ FIAM, CSAK NYUGHASS
A volt CIA-s alkalmazottnak – aki furcsa módon középiskolai érettségi nélkül került a központi hírszerzés kötelékébe – azonban több problémája is volt: Az idő múlásával apránként napvilágra került „információmorzsákból” úgy tűnik, hogy Snowden június 23-án érkezett Moszkvába Hongkongból ecuadori menlevéllel, és legalább július 23-áig a Seremetyjevo-2 repülőtér tranzitvárójában tartózkodott. Nem volt érvényes úti okmánya és vízummal sem rendelkezett, ezért nem léphet be Oroszország területére. Ennek köszönhetően még csak repülőjegyet sem vásárolhatott, így nem tudta elhagyni Moszkvát, ha lenne is hová mennie. Ő úgy gondolta van némi esélye, így orosz külügyi tisztségviselőkkel találkozott Moszkvában, akiknek 15 országhoz szóló politikai menedékjog-kérelmet adott át. Az orosz bevándorlásügyi hivatal még aznap közölte, hogy az amerikai informatikus Moszkvához fordult menedékért. Vlagyimir Putyin orosz elnök persze kijelentette: a kiszivárogtató csak akkor maradhat Oroszországban, ha befejezi káros tevékenységét.
Ám a technikus végül egyhónapos intervallum után elhagyhatta az orosz tranzitállomást, mivel az illetékes orosz hatóság, a Szövetségi Migrációs Szolgálat kiadta az ehhez szükséges igazolást. Snowden a reptéren tartózkodása során egy közleményt is kiadott, melyről mobiltelefonos felvétel is készült. Az informatikus jókedélyűen és nem megtörten beszélt, habár nagyon soványnak tűnt. Megszólalásában utalt korábbi életére, amit fel kellett áldoznia és addig nem is tér vissza hozzá, amíg van miért harcolnia. Beszédét egyébként a teremben megszólaló reptéri közlemény szakította félbe, amire egy mosollyal reagált, szünetet tartott, majd elmondta, hogy jól ismeri már ezeket a felszólításokat.
ISTENEM, CSAK NÉZZETEK RÁ!
Az Edward Snowdennek segítő orosz ügyvéd, Anatolij Kucserena szerint ügyfele hajlandó lenne akár örökre Oroszországban maradni, de mindemellett nem tett ígéretet Putyin orosz elnöknek arra vonatkozóan, hogy felhagy jogi harcával. A harcát máris elismerték, ugyanis július végén a volt CIA-s alkalmazottat Whistleblower díjjal tüntette ki a Transparency International jogvédő szervezet. A 3000 euróval is járó díjat 1999 óta adják át kétévente különböző német civilszervezetek és a visszaélések, törvénytelenségek leleplezőit tüntetik ki vele. Sokak szerint Snowden végcélja azonban továbbra is egy dél-amerikai ország elérése, ha Oroszországban maradna, arra is volna lehetősége, hiszen máris jól csengő ajánlatot kapott: Anna Chapman, a 31 esztendős orosz kémnő hozzámenne a kiszivárogtatóhoz, így Snowden a törvény szerint menedékjogot kapna. Erre Ed Snowden így reagált a twitteren: „Elvenném Chapmant minden ellenére. Istenem, csak nézzetek rá!”
Mindenesetre Snowden megingathatatlannak tűnik harcában, melynek végkifejlete egyelőre alakulóban van, de az ügy már kipattanásakor a megfilmesítésért kiáltott- Ráadásul fantasztikus perspektívákat nyújtana, ha ezt a potenciális filmötletet Snowden az aljas áruló és Snowden a becsület bajnoka szemszögből egyaránt elkészítenék. Mindenesetre a NSA volt munkatársa már-már odáig jutott, hogy kijelentette, belőle még vallatás árán sem lehetne az USA-ra nézve káros információkat kiszedni. Sokak szerint pedig amit Snowden eddig elmondott az a pokoli gépezet rideg felszíne, vagyis a jéghegy csúcsa, részben ezért is égető a tengerentúliaknak, hogy a technikus visszakerüljön hazájába. Ezért mindent meg is tesznek. Még az apját is Moszkvába küldték, hogy próbálja fiát hazacsábítani, ami halva született ötletnek tűnhet különösen annak fényében hogy sajtóértesülések szerint az ellene emelt vádak fényében könnyen halálbüntetés is várhat rá.
Ezt persze a kormányzati kommunikáció a legvehemensebben utasítja vissza, miközben a háttérben olyan évtizedes múlttal és kemény munkával létrejött email szolgáltatókat tesznek tönkre, akik a valódi privátszférát teremtették meg a virtuális térben is, amibe ég az amerikai titkosszolgálatok foga is beletört.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteDerék dolog, hogy kiáll az emberi jogokért, meg nem tűri el az igazságtalanságot, de szerintem butaságot csinált. Ideig-óráig felkapott hír lesz, ami történt, aztán mindenki elfelejti, az USA kormánya (meg a többi is) meg folytatja tovább adatgyűjtő tevékenységét ilyen-olyan eszközökkel, anélkül, hogy valaki is számon kérné ezt rajta. Snowden ezzel a kis magánakciójával csak megkapargatta a felszínt, de gyorsan vissza fogják azt takarni, viszont az életét meg tönkretette. Innentől kezdve mindig a háta mögé kell majd tekintgetnie és nyitott szemmel aludni és még akkor sem lesz biztonságban sehol sem. Nem lepődnék meg, ha rövid időn belül tragikus balesetben elhunyna.
Viszont ez az Anna nagyon csini hölgyemény, Snowden helyében letelepednék az oroszoknál 😉
darkomen
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEgy svéd professzor még a Nobel-békedíjra is jelölte Edward Snowden-t, amit szerintem meg is érdemelne. (Elvileg az ideire nem, hanem a jövőévire, mivel már lezárták az ideit.)
Az amúgy nagy lenne ha megkapná a békedíjat, azért mert lebuktatta az Obama-kormány tetteit, mivel 2009-ben Obama volt, aki megkapta a békedíjat.
teferenc
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenem az obama kormány kezdte el hanem még ifijabb bush első ciklusa alatt kezdődött el. obama csak annyit csinákt,hogy folytatta és kibővítette a kört. 😄
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz egy igazán érdekes cikk volt. Elég durva egyébként olvasni, hogy ilyenekre képesek a kormányok, és az is, hogy az amerikai átlag embert nem is érdekli!!! 😮 Eszméletlen buta egy nép egyébként. Annyira szűk látókörűek, hogy az valami borzalmas…
teferenc
12 éve, 4 hónapja és 3 heteamrikában ezt már elérték, a cél az az,hogy az embereket idáig butisák le. a világ maradék részén is. az NSA meg eddig is fittyet hányva kotorászot az emberek magánéletében. a terrorizmus elleni harc címszóval fedik el a saját terrorizmusukat. külön cikket lehetne írni miért is érdeke a kormányoknak ez a szűk látókörüség . 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz kurva jó cikk! Nem ismertem a sztorit de így minden világos!🙂
cdvd
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn köszönöm a hozzászólásokat.🙂 Általában nem kommentálok internetes írásokat, a sajátjaimat sem, mert általában egy „anonim dühöngő” a hozzászólások fala, de ez az oldal kivételes, mert a kommentárok értelmesek, valódi funkciót töltenek be, ami nagyon pozitív. Hálám jelélül megpróbálok kitérni az itt elhangzott korábbi megjegyzésekre, hátha hozzá tudok tenni a hozzászólásokhoz némi plusz infót:
1. Általában a világrengető folyamatoknak is végtelenül egyszerű a mozgatórugója, csak azok részleteit számtalanszor elrejtik a többség elől, ezért nem világosak.
2. Igen, valóban elképesztő, hogy sok amerikai (jelentős részük) annyira közömbös, hogy még ez is hidegen hagyja őket, azonban fontos megjegyezni, hogy az amerikaiak egy másik tetemes csoportja mélyen elítéli az ilyen mozzanatokat.
3. Tény. Az NSA nem ma kezdte, már évek óta folyamatosan jöttek korábban a kormánynak dolgozó emberek akik azokat állították, amiket most Snowden is felemlegetett.
4. Előbbiből következik, hogy Obama és kormánya ezeknek valóban nem elindítója volt, ugyanakkor asszisztál egy meglehetősen etikátlan folyamathoz a „nagy szabadság” országában. Tegyük hozzá, hiába az amerikai elnök a világ egyik legbefolyásosabb embere, olyan csoportok állnak mögötte, akiknek nem mindig lehet nemet mondani…
5. Ja és tekintve, hogy amikor megnézünk egy videót, csetelünk vagy éppen levelet írunk, többnyire amerikai szervereken halad keresztül adatforgalmunk, tehát még itt kicsiny országunkban is jócskán érintve vagyunk ebben a botrányban, természetesen áldozatként…
6. Végül, hát persze…🙂 a női nem…lehet csúnya?
Ki vagyok én hogy ezt megválaszoljam a szépség amúgy is szubjektív fogalom, ami viszont tény, hogy az Anna Chapmanről fellelhető képek közül próbáltam egy előnyösebb a témát feldobó képet találni, melyből végül egy erősen beállított stúdióban készített kép lett a vége. A hétköznapi Chapman azért egy hajszálnyit másként festene.🙂
(Feltéve, hogy volt aki végigolvasta🙂
Köszönettel:
A Szerző 🙂
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 heteErről az egészről én eddig nem is hallottam!😮😮😮
Nem gondoltam volna hogy ilyet meg mernek csinálni….🙁
izirajder
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz egy nagyon objektív cikk, eddig csak elfogultakat olvastam a témában! Gratulálok a cikk írójának!
Igen Snowden csak a felszínt kapargatta, de kivételes bátorságra vall! Remélem, hogy nem éri véletlen baleset a xarkupac részleges kiborítása miatt!
teferenc
12 éve, 4 hónapja és 3 hetea szar kupac kiborítását még bradley manning kezdte el. snowden folytatta a tényfeltárást. itthon is ugyan ez megy meg mindenhol a világban.
skim
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAzt a ruszkit bevinném kihallgatni 😄
teferenc
12 éve, 4 hónapja és 3 hetemeg sztelekopoznád mondjuk így 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteFogadok hogy Sam Fishert már rá küldték… 😄
Amúgy több ilyen emner kéne… Mármint olyan mint Chapman kisasszony! Mhh….
Amúgy bátor dolog tőle… Respect neki!
1000feri
12 éve, 4 hónapja és 2 hetehamarosan kinyírják…
vodor48
12 éve, 2 hónapja és 2 napjaKellenek az ilyen emberek, ez tény. Viszont kicsit „cseberből vödörbe” szitunak érzem, hogy most az oroszoknál van. Mintha ők nem figyelnének🙂
lycanritter
12 éve, 1 hónapja és 1 heteChapman-t klónozni kellene !
god
10 éve, 8 hónapja és 1 heteEz a Swoden gyerek rokona a facebook-os hülyegyereknek! Ez a szellőztetés véletlennek tűnik, de tervezett! És most már tudjunk, hogy az állam illegálisan figyel minket, és?… mi történt? SEMMI!
god
10 éve, 8 hónapja és 1 heteAz a baj hogy semmi nem az emberek biztonságáról szól, hanem a redszer biztonságáról! Nem rendőrök vannak az utcákon, hanem rednszerőrök! ,) De egyszer mindenki felébred! 😛
marco
10 éve, 8 hónapja és 1 heteGOD, pls egy hsz-be sűrítsd a mondandódat, mert a duplázás kreditgyűjtés szempontjából szabályellenes – és utólag legtöbb esetben törlésre is kerülnek az így gyűjtött plusz kreditek.
Ajánlom a szabályzatot: http😕/www.www.gamechannel.hu/gcshopszabalyzat
rdave
10 éve, 8 hónapja és 1 heteHalkan megjegyezném, hogy a Google és a Microsoft engedéllyel figyel, mivel a felhasználó elfogadta ezt, bár a harmadik félnek való kiadás valószínűleg nincs szerződésben sehol, de ők korlátlanul turkálhat benne és teszik is ezt teljes nyugalommal. Persze rossz, hogy turkálnak a fájlok között, de az eddig feljelentett pedók fájljaiban is…
marduk
10 éve, 8 hónapja és 1 heteEz így van. A dolgokat nem lehet fekete-fehéren leírni. Igen, az valamilyen szinten a privát szféra egyfajta megsértése, hogy a fájlokban korlátlanul turkálhatnak, de akinek nincs mitől félnie, azzal nem is lesznek gondok. És ezzel így sok bűnözőt is el tudnak kapni. Ha nem tartasz olyan dolgokat, akkor nem lesznek problémák.