Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gondolom még mindenki emlékszik az idei E3-on látott Halo teaser-re melyről mindenki azt hitte, hogy a Halo 5-öt hivatott bejelenteni, ám sajnos később kiderült, hogy egy teljesen másik Halo játékról van szó, ráadásul most úgy tűnik maga Master Chief is hiányozni fog a játékból. Nemrégiben a GamerFitNation csapata interjút készített Kevin Grace-el, aki a Halo franchise menedzsere, a Halo: Spartan Assault kapcsán.
Ezalatt Antwand „Blackbible” Pearman, aki az interjút készítette a következőt mondta:
A Halo 5 következő generációra érkezik
Erre Kevin Grace egyből reagált is:
Várjunk, senki nem erősítette meg a Halo 5-öt.
Mi még nem végeztünk Master Chief-el, és ezt az E3-as nagy teaser is bizonyítja, hogy jön még móka vele. Függetlenül attól, hogy az a teaser a Halo 5 volt vagy esetleg valami teljesen más, elmondhatjuk, hogy mi még nem végeztünk Master Chief-el.
Ez az egész nagyon úgy hangzik, hogy a soron következő nagy Halo játékban Master Chief nem kap majd főszerepet, de legalább a rajongók megnyugodhatnak, hiszen akkor is visszatér majd a Spartan 117-es, hiszen ahogy a mondás is tartja: Spartans never die, they’re just missing in action!
kecso2009
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaHát, nem érdekel, csak hozzanak már ki egy új Halo játékot pc re..
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaSzerintem az nem lesz…
rolman2012
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaAkkor minek csinálnak vele trailert ha nem lessz benne? 🙂
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaBiztos valami visszaemlékezés vagy ilyesmi…
totyak
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaMagyarán akkor még minimum két Halo rész jönni fog ilyen, vagy olyan karakterekkel.