Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára sokan emlékeztek még rá, hogy a Sony annak idején igencsak komoly gondban volt a PlayStation 3-mal, hiszen éveken keresztül veszteséggel árulták a masinát, aminek az eredménye mind a mai napig érződik. Andrew House, avagy a cég vezérigazgatója azonban nemrégiben arról biztosította befektetőiket, hogy a PlayStation 4 esetében ez nem történhet meg, és bár az elején itt is veszteséggel árulják majd a konzolokat, de ez a veszteség korántsem lesz olyan magas és nem is tart majd olyan sokáig, mint a kurrens generáció esetében.
House kiemelte, hogy ezt elsődlegesen a PC alapú architektúrának köszönhetik, valamint a szabványos chipeknek, a PlayStation 3 esetében ugyanis korábban egy teljesen sajátos hardver kapott helyet, a Cell processzor köré felépítve. Igencsak biztosra megy a Sony, nem igaz?
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteHogy a csudába lehet veszteséges egy 150k-s konzol, mikor fele annyiba sem kerül vélhetően összerakni?
yanez
12 éve, 5 hónapja és 1 heteFolyton csak ez a sírás, már fárasztó. Ha annyira veszteséges lenne, mint ahogyan ők azt mondják, akkor már rég kiszálltak volna a konzolbizniszből.
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 1 heteHát ez az, mi a fenéért csinálják, ha nem éri meg, oké azt elhiszem, hogy a fejlesztési költségek magasak, de a PS3 is kb. 8 éves eszköz a bizonyára kitermelte a PS4 fejlesztési költségeit. Nem véletlen kellett ennyi időt várni az új konzolokra.
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 1 heteA játékokban van a pénz.
bennyray
12 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerinted bemennek a helyi számtech boltba és besöpörnek mindent a kosarukba és már hegesztik is össze a gépet? Több évnyi fejlesztés, mind offline, mind online tartalmakat illetően, összeszerelés, legyártás. Mindezt úgy kell megtervezni, hogy legalább 8 évig életképes legyen, mint ahogy a PS3 is állja a sarat. Nem beszélve az exkluzív fejlesztő stúdiókról, akiket a Sony pénzel, már a gép megjelenése előtt évekkel, hogy olyan produktumot rakjanak le az asztalra, ami bevonzza a vásárlókat.
Jó lenne kicsit tovább látni a szobád falánál…
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteÚgysem lesz veszteséges, csak önsajnáltatják magukat. Már lassan majd mindenhol PS4 előrendelési tömegek lesznek, az xbox meg marad ugyanúgy mint a 360. De ha sok a síránkozás, akár fordulhat is a kocka. Döntse el a sony, nekik melyik jobb.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 1 heteEz majd még elválik 😄
lac
12 éve, 5 hónapja és 1 heteAhogy Benny mondja, magát a PS3 hardverét is veszteségesen árulta a Sony, a cégnek a bevétele a játékokból van, amiken visszajön a profit.
Gondoljatok csak bele, ez nekünk nagyon jó, mivel így a Sony, ha el akarja kerülni a csődöt, kénytelen erőteljesen arra koncentrálni, hogy minél nagyobb eladásokat produkáljon a szoftverek terén, ezt pedig a kiváló, főleg exkluzív játékokkal tudja csak elérni.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 hetenem lesz itt nagy veszteség szerintem. most a gyártás miatt egy kis kiesés pár üzleti negyedévben, de összességében bőven nyereséges a cég.