Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A júniusban bemutatott Acer Iconia W3 volt az első 10.1 hüvelyk alatti Windows 8-as táblagép, de így sem fogyott a várt mértékben. A gyenge kereslet okán, már az indulás után kicsit kevesebb, mint két hónappal kénytelenek voltak csökkenteni az árat. A premier óta 380 dollárba került a 32GB-os verzió és 430 dollárba a 64GB-os modell.
Most mindkét készülék árát 80 dollárral csökkentette a gyártó, ezzel remélve az eladások növelését. Az új árat nem csak a gyártó és a Microsoft webshopjában találjuk meg, hanem az összes olyan nagykereskedő is csökkentette, mint például az Amazon vagy a Staples.
Pletykák szerint az Acer be is fagyasztja a táblagép gyártását és a következő verzión dolgozik már, amit várhatóan ősszel lepleznek le.
Néhány helyen nálunk is kapható az Acer Iconia W3, a 32GB-os modell 96 ezer Ft-ba, míg a 64GB-os modell 116 ezer Ft-ba kerül.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 2 heteKényszer nagy úr. Arányát tekintve elég sokkal csökkentik.Az ilyeneket soha sem értettem. Én e miatt utáltam meg egy márkát.Megvettem az adott tárgyát és 2-3 héten belül drasztikusan csökkent az ára.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteEz tetszik, mondjuk venni nem fogok, tablet nekem nem ér ennyit. Max 15. 😄
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 2 heteInkább laptopot vennék, mégha ki is kell egészíteni kicsit a árát.
jezzahun
12 éve, 5 hónapja és 2 heteúram atyám ebben mi ilyen drága?
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 2 hetenem csodálom, hogy nem fogyott annyi! Szerintem nem szép, és az ára is kicsit sok, inkább annyi pénzért veszek egy laptopot
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteA Windows Phone-ok is most kezdenek éledezni, miért várták, hogy majd a Windows tabletek jobban mennek. Az emberek tudatában sokszor a tapi készülék egyet jelent az Androiddal. Én max. egy nevenincs, internetre jó tabot vennék, másra úgy sem használja az ember.