Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Psychoz Interactive által fejlesztett túlélőhorror-t még anno 2011-ben jelentették be kizárólag iOS-re, ám azóta már bejelentették Wii U-ra is PlayStation Vita-ra, ám sajnos még nem kaptuk meg a játékot. Az egyik jó hír, hogy a játék még él és közeleg a kiadás felé.
A másik jó hír, hogy a Psychoz Interactive bejelentette, hogy a játék az eddig bejelentett platformok mellett PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re és PC-re ellátogat. (A Unity3D Engine-nek hála egyszerű a portolás)
A története szerint egy 1910-ben épült majd 1979-ben bezárt kórházban kutatunk egy eltűnt lány után.
A játék lényeges jellemzője, hogy nem egy hanem hat karakter szemszögéből éljük a történéseket, sőt lesz olyan feladvány a játékban, amit csak úgy tudunk megoldani ha az összes karaktert irányítjuk.
A játékmenet során fontos szerep jut a félelemnek.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAz minden játéknak csak jót tehet, ha bővül a platform kínálat.
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 3 heteIdeje. Jó lesz!🙂
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteErről már hallottam, hogy jön és meg is néztem egy bemutatót, hát őszintén annyira hidegen hagyott, hogy csak na. Elég hatástalan videó volt, pedig én félős vagyok. 😄
teglasdavid
12 éve, 5 hónapja és 3 heteCsak hogy PC-re is lesz !! 😄
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMég nem is hallottam erről a játékról :$
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteA Pc-s verziónak nagyon örülök. Kíváncsi leszek rá.