Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NCSOFT, a világ egyik legnagyobb hírnévvel rendelkező dél-koreai, videojátékokkal foglalkozó cége, akiknek olyan nagy címeket köszönhetünk, mint a Guild Wars sorozat, a Lineage sorozat vagy az Aion. Az NCSOFT, most egy új fejlesztőstúdiót alapított és finanszíroz, mely a Molten Games nevet viseli.
A stúdió free-to-play AAA-s online játékokat fog fejleszteni nekünk.
Ez eddig nem nagyon sok információ, ám azt is tudjuk a csapatról, hogy olyan személyek alkotják nagyrészt, akik mögött több évnyi tapasztalat áll ilyen téren, így például találhatunk embereket akik a Blizzard-nál, Sony Online-nál vagy a Relic Entertainment-nél dolgoztak.
Taek Jin Kim, az NCSOFT vezérigazgatója a következőt nyilatkozta:
A Molten Games csapatát olyan emberekből válogattuk össze, akik nagyon tehetségesek és sok a tapasztalatuk és hiszünk abban, hogy ők képesek lesznek valami újat készíteni. Saját maguknak állítják a mércét magasra, azért, hogy felrázza az online játékok piacát valami újjal és egyedülállóval.
Jungwon Hahn, a Molten Games vezérigazgatója és társalapítója is mondott néhány szót az ügyben:
Azért hoztuk létre a Molten Games-t, hogy teljesen az ellenőrzésünk alatt tarthassuk a játékok fejlesztését és az IP-ket és valami tényleg epikusat készítsünk. A csapat nem csak az online játék készítésben tehetséges, hanem a játékok folyamatos karbantartását frissítését is jobban ismerik bárki másnál. Ahogy tovább építjük a csapatunkat és elkezdődik a munka az első játékunkon, akkor felhasználjuk a tapasztalatunkat és a játékosok véleményét az első lépéstől kezdve a kész termékig.
doublew
12 éve, 5 hónapja és 3 heteReméljük jó kis játékokat fognak készíteni!🙂
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEz kifejezetten jó hír🙂
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 hetejól hangzik 😄
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMajd meglátjuk, hogy mit alkotnak. 🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSzerintem tipikusan olyan játékok lesznek, amik az ázsiai piacra készülnek főleg, kiváltképp, hogy f2p játékokat fognak fejleszteni.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 hetemajd meg látjuk hogy mi lesz belőle 😛
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteSzerintem is, de ennek így nem sok értelme lesz.