Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dan Greenwalt a múlt hét folyamán megerősítette, hogy a Forza 5 indítását addig nem tudják majd kivitelezni a rajongók, amíg le nem töltöttek hozzá egy vaskos tartalmat, lévén a játék nem kap majd helyet teljes egészében a boltokba kerülő lemezeken. Greenwalt azonban kiemelte, hogy nem fogalmazott pontosan, lévén a Forza 5 simán játszható lesz úgy is, hogy csak kivesszük a lemezt a dobozból, majd beletesszük az Xbox One meghajtójába, de az első napra tervezett DLC letöltése így is erősen ajánlott lesz.
Hogy mi lesz pontosan ebben a letölthető tartalomban, azt egyelőre nem tudjuk még, de Dan szerint amennyiben olyan terveink lennének, hogy befejezzük a Forza 5 kampányát, akkor jobban járunk, ha nem várunk túl sokáig a kérdéses bővítmény letöltésével, máskülönben sosem juthatunk a végére. Ez aztán sokkal korrektebb, mint a korábbi tervek, nem igaz?
badam10
13 éve, 3 napja és 15 órájaElég nagy pofátlanságnak hangzik..
totyak
13 éve, 3 napja és 15 órájaEgy fél játékért remélem fél árat is kérnek.
rdave
13 éve, 3 napja és 15 órájaHa ingyen van a DLC, akkor ez baromság, ha fizetős, akkor ez baromság és pofátlanság.
lac
13 éve, 3 napja és 15 órájaUndorító DRM megoldás.
sasikaa
13 éve, 3 napja és 14 órájaAkkor ez FREE lesz? Mert kiadják TESZT verziónak, utánna meg a hibajavítással jönni fog a befejező DLC? Mivan??? Hol járunk emberek…
csirkee
13 éve, 3 napja és 14 órájaEz elég durva tőlük, meg fog látszódni az eladási számokban
totyak
13 éve, 3 napja és 12 órájaNem fog, mert muszáj lesz az új konzol mellé első nap egy jó játékot is venni és ez pont olyannak tűnik.
eletreitelt
13 éve, 3 napja és 12 órájagyerekek en nyugodt ember vok,es nem akarok x-et venni,nem is akartam soha,de ilyen undorito sarrägäsra mär a bicska az en zsebembe is kinyilik.tök mindegy ps,x,vagy pc,mindannyian jätekosok vunk,es ez a jätekosok lesaräsa!azt csinälok amit akarok,nesze nektek egy fel kalap fos a mäsik felet is vedd meg ha be szeretned fejezni.gyerekek a dlc egy kiegeszitö,amitöl függetlenül vegig tudom jätszani az adott game-t vagy most akkor hol tartunk?!
eletreitelt
13 éve, 3 napja és 11 órájameg vmi.lehet hülyeseg,de! es most jön az összeesküves elmelet😉amikor egy jätekos hasznält lemezt vesz mint en is legtöbbször(soväny a bux index)a kiado esik el kes-töl,es akkor azt mondja ok bassatok meg kaptok fel jätekot a többi dlc,igy egyik sem er a mäsik nelkül semmit.amugy a sony-näl is van hasonlo dolog a drive club-al.lesz a lemez,es a ps+ letöltö,ami ällitolag nem teljes.szoval egyik sem jobb a deäkne väsznänäl.ha vki mär irta ezt vagy hasonlot akkor bocs lemaradtam egy körrel.
teglasdavid
13 éve, 3 napja és 8 órájaXbox One !! xD És mindenki szerint szar lett !! xD
tardief88
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaImádom az ilyeneket. Nemcsak hogy drága és sok DLC-t adnak ki ami nélkül élni nem lehet, már befejezni se lehet nélkülük…
juhaszandor
12 éve, 10 hónapja és 6 napjaAzokkal a DLC-kkel megbarátkoztam már, amik valami kis extra küldetést visznek a játékba, de ez így nagyon nem korrekt