Aki esetleg ugyanis nem tudná, a lengyel Techland által megálmodott Call of Juarez-sorozat a Red Dead-széria mellett minden kétséget kizáróan az egyik legjobb vadnyugati franchise, ami a múltban egy bizonyos pontig egy fokozatosan emelkedő minőségi rátát tudott felmutatni. Kezdődött a hibáktól ugyan nem mentes, de így is elképesztően hangulatos bemutatkozó epizóddal 2006-ban, majd folytatódott a Bound in Blooddal 2009-ben, ami olyan nagyszerűen sikerült, hogy az egyik legnagyobb kedvencemmé avanzsált. A piac útjai azonban kifürkészhetetlenek, a modern háborúkat feldolgozó alkotások világában ugyanis nem produkált túl kiemelkedőt a végeredmény, így a lengyeleknek is kis híján elment az eszük.
Ez leginkább a 2011-ben megjelent The Cartel című harmadik Call of Juarez berkein belül nyilvánult meg, ami játékmenetét tekintve talán nem is lett volna túl rossz, de a modern kori drogkartellek világának erőltetésével a Techland egyszerűen megölte a sorozatot, ebben a formában ugyanis már nem kellett senkinek sem, de főleg a régi rajongóknak nem. Érezték ezt természetesen a fejlesztők is, akik a sorozat negyedik részével ismét visszatértek oda, ahonnan elindultak, avagy a kemény vadnyugat világába.
Az óriási kalandot ezúttal egy visszaemlékezés formájában élhetjük majd át, lévén 1910-ben járunk, egy Kansas-i kis kocsmában, ahová betér egy öreg cowboy, név szerint Silas Greaves. A helyiek tudják, illetve látják rajta, hogy az öreg sokat látott már a múltban, és néhány ingyen ital fejében arra kérik, hogy elevenítse fel nekik mindazt, amit a múltban látott. Az öreg bele is kezd a mesébe, így a vadnyugat legvadabb, legmesésebb, leghihetetlenebb és legnagyobb kalandjai várnak majd ránk, méghozzá interaktív és gyakran humoros formában. Hogy honnan a humor?
Nos, a helyzet az, hogy Greaves a kor és az egyre nagyobb számban kiürített alkohollal megtöltött üvegek után gyakran nem emlékszik pontosan a történtekre, így van, hogy óriásit kamuzik az egybegyűlteknek – ilyenkor halljuk mit mondd, de egészen mást élünk át, óriási ötlet egyébként -, míg máskor a legnagyobb akciók közepén jut eszébe, hogy „hoppá, ez nem is így történt”, tehát hirtelen ugrunk egyet a történetben, ami elsőre furcsa lesz, de amennyiben megértjük a lényegét, csakhamar rájövünk, hogy óriási húzás volt a lengyelek részéről.
Hogy mi a helyzet a játékmenet terén? Összességében ezzel kapcsolatban is visszatértek a klasszikusokhoz a készítők, de akadnak, ahol pozitív, máskor negatív irányba tettek egy kis kikacsintást. Az egyik legnagyobb negatívum számomra egyértelműen az volt, hogy bár annak idején a sorozat legjobbjának számított Bound in Blood nyitott világúvá tette számunkra a vadnyugatot, ellenben a Gunslinger újfent egy közönséges csőjáték lett, méghozzá annyira zavaró láthatatlan határokkal, hogy éppen csak a madzagot nem látjuk, amin rángatnak minket előre.
Összességében azonban – az alapokat tekintve – szerencsére megmaradt gyökereinél a végeredmény, tehát egy vérbeli FPS-t köszönthetünk az alkotás képében, ami egyértelműen minden eddiginél árkádosabbra vette a figurát, hiszen soha nem volt még ennyire könnyed, már-már légies a játékmenet, ami különös tekintettel a harcokra igaz. Az összecsapások során többnyire a bevett formulát alkalmazzuk majd, avagy célzás és tűz, de természetesen ezúttal is használhatjuk majd a sorozatra jellemző időlassítást, amivel könnyebb lesz becserkészni ellenfeleinket.
A könnyedebb összecsapások egyébiránt azt is jelentik egyben, hogy a végeredmény olyan lett, mint egy játéktermi akciójáték – erős a párhuzam a Borderlands eddigi részeivel -, így a grafika mellett például olyan képtelen dolgok történnek a képernyőn, minthogy a bevitt találatok után – legyen az akár pisztollyal, akár puskával, akár egyéb lőszerszámmal -, óriási számok és eredmények íródnak ki az ellenfelek feje felett, ami számomra roppant zavaró volt, mi több, elvette az egész komolyságát.
Ám az első pálya után megtanultam, hogy amennyiben valamit, akkor a Gunslingert nem kell komolyan venni – maga Graves jelleme is mosolyra ad okot minden egyes megnyilvánulásánál -, de természetesen ettől függetlenül is akadnak olyan részek benne, amelyeket nem lehet nem komolyan venni. Ilyenek például a párbajok, amelyek visszatérő elemnek tekinthetők, de szisztémájuk így is megújult, például az összetűzés előtt mini-játékokkal kell biztosítanunk a lövés sikereit, fókuszálással, a lövés gyorsaságának beállításával és így tovább. Bonyolultnak hangzik, de sokkal élvezetesebbek így a pisztolypárbajok, mint korábban.
A játékba egyébiránt újdonságként érkezett a fejlődési rendszer, hiszen ma már ugyebár nem létezhet egyetlen alkotás sem enélkül. Érezni, hogy a Call of Juarez: Gunslinger esetében ez is csak egy kötelező extra volt, aminek semmi haszna sincs, sőt, egyediséget sem vonultat fel. A rendszer lényege, hogy három irányban fejleszthetjük hősünket, így például ráerősíthetünk a pisztolyhasználatra, de belecsaphatunk a többi útirányba is, attól függően, hogy mit szeretnénk, így gyorsabb tárazást, lövést és hasonlókat.
A rendkívül lineáris, ám jól elrendezett és változatos pályákon, egyébiránt folyamatosan gyűjtögethetünk is majd ezt-azt, így példának okáért kordokumentumokat, amelyeknek köszönhetően valódi tényeket ismerhetünk meg a vadnyugatról, a kor és a helyszín ismert gazfickóiról és így tovább. Ha már szóba került a változatosság, az egykori aranylázban égő Amerika minden sajátosságába belekóstolhatunk majd az egyes pályákon, így vadnyugati városok, hatalmas kanyonok, kietlen síkságok, erdőségek és egyebek is előfordulnak utunk során.
A végére hagytam a Call of Juarez: Gunslinger küllemét, amit szerintem szintén nem gondoltak át megfelelően a fejlesztők. Habár az egész alkotás egy árkádos irányvonalat vett fel, de nekem akkor is sokáig tartott, míg megbarátkoztam ezzel a képregényes megvalósítással, amihez a cell-shaded technológiát alkalmazta a Techland. A végeredmény korántsem rossz, sőt, a végére egészen megtetszett, hiszen helyenként észre sem venni ezt a sajátosságot, ugyanakkor bizonyára azért alkalmazták ezt a módszert a Techland emberei, hogy elrejtsék a lassacskán kiöregedő grafikus motorjuk hiányosságait.
Habár a kampány és a kihívások mellett elfért volna még valamiféle minimális többjátékos mód is az alkotásban, de mivel egy nyomott árú címről van szó, ezért inkább befognám a számat, főleg azért, mert kimondhatom: a Call of Juarez-sorozat végre ismét jó úton halad. Most már csak azt kellene felismerniük a lengyeleknek, hogy a Bound in Blood volt a jó irányvonal és akkor nincs több kérésem, a Télapó is elmehet a…
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napjaVégre újra jó irányba a CoJ!🙂
misa123
13 éve, 1 hete és 6 napjaMárcsak a grafikán kell javítani 😄
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napja8-at kapott. Annyira nem lehet rossz.
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napjaElindultak újra a jó úton, elég jó lett a gém! Csak folytassák is így!
latyaa
13 éve, 1 hete és 6 napjaLE töltöttem a demoját, nekem nagyon bejött , mondjuk annyira nem hogy most pénzt is adjak érte , de ha le megy olyan 5-6 ropira akkor beszerzem.😛
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napjaÉn is megvárok valami újságmellékletet asszem😄
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napjaNekem nem jött be, az első részt nem tudják überelni!
vendeg
13 éve, 1 hete és 5 napjaDurca jól néz ki szvsz
vendeg
13 éve, 1 hete és 5 napjaTe biztos ezzel játszottál?😄
shade
13 éve, 1 hete és 5 napjaCel-shading? Nekem fel sem tűnt amíg nem mondtad, pedig játszottam vele… 😄 De szerintem is piszok jól néz ki ettől függetlenül, de a játék már nem tetszett.
vendeg
13 éve, 1 hete és 5 napjaNekem sem. Unalmas nincs hangulata.
vendeg
13 éve, 1 hete és 5 napjaRDR sokkal sokkal jobb még így sok év távlatából is!
vendeg
13 éve, 1 hete és 4 napjaSzerintem is jobb a Red Dead
rdave
13 éve, 1 hete és 3 napjaA demó már idők kezdete óta hever a PS-en, lassan ki is próbálom. 🙂
Sztori mesélés nagyon nagy lehet, arra kíváncsi vagyok. 😄
totyak
13 éve, 1 hete és 3 napjaNekem erről a játékról a GUN című csoda jutott eszembe és azon is nehezen küzdöttem át magam. Nem nagyon jönnek be a vadnyugati történetek. De azért a RDR-t kiprószálnám, mert mindenki ódákat zeng róla.
jezzahun
13 éve, 1 hete és 3 napjanem rossz,végre visszatértek a vadnyugathoz…
arsfunr08y
13 éve, 1 hete és 2 napjaÍgyvan 😉 Ennek a játéknak a vadnyugati stílus áll jól 🙂
naroxz
13 éve, 1 hete és 2 napjajó játék , mondjuk nekem annyira nem jön be ez a vadnyugati retro stilus 😄DD grafika szép nagyon 🙂
imesz
13 éve, 1 hete és 2 napjaElég jó kis game nekem bejön de az elején sok bugot fel lehetett fedezni benne csak ennyi bajom volt vele se több se kevesebb!
badam10
13 éve, 1 hete és 2 napjaApolcon bizony😄
badam10
13 éve, 1 hete és 2 napjaAz előző részek is kiválóak voltak. Nem is értem miért húzták le őket..
badam10
13 éve, 1 hete és 2 napjaA 3 volt vakvágány
linkedhornet
13 éve, 1 hete és 1 napjaHmm… Elég baráti gépigény, és az ára sem olyan húzós
vespament
13 éve, 1 hete és 9 órájaÉrdekesnek ígérkezik
csipessz
13 éve, 1 hete és 5 órájaén ps 3 on játszottam a demo-jával 😄 de az is tök jó volt
keszthelyimt
13 éve, 6 napja és 21 órájaRemek játék! Nekem nagyon tetszik 😄 Ajánlom mindenkinek én be is szereztem eredetibe🙂 Ez, hogy játékközbe meséli a sztorit ad egy hangulatot a játéknak 🙂
rolman2012
13 éve, 6 napja és 12 órájaMár másodszorra játszottam ki de megunhatatlan.Szerintem kerek egy játék lett a grafika is szép a stílus pedig utánozhatatlan.
superotto
13 éve, 5 napja és 17 órájaImádtam benne Silas kommentárjait és beszédstílusát. 😄 De ami a legfeelingesebb dolog volt a játékban az hegyoldalas, esős rész amikor Silas valami blues cuccot énekel. *.* 😎
dzani
13 éve, 5 napja és 16 órájaAlapvetően a western játékok nem tudnak lekötni,de ahogy olvastam ezt a tesztet ezzel szerintem teszek egy próbét,mondjuk még mindig a Red Dead Redemption nálam a best ebbena kaetgóriában, csak a PC s port miatt fáj a szívem : //
lycanlord
13 éve, 5 napja és 13 órájaElső ránézésre RDR feeling
zendex
13 éve, 5 napja és 10 órájajo játékna tünik
tibee984
13 éve, 1 napja és 17 órájaJó kis storyt toltak alá 😄
sandorxxx
13 éve, 16 órája és 55 perceJo grafika,Kaland,es Robbanasok jo a jatek akkor 😄
skim
12 éve, 11 hónapja és 2 napjaJól néz ki 🙂
kpal
12 éve, 10 hónapja és 4 heteennek az előzőrészével játszottam anno , kicsit kifktette az akkori gépem 😄 de hangulata az van .
gabor170
12 éve, 10 hónapja és 2 heteJó játék, csak rövid sajnos.
italianman
12 éve, 10 hónapja és 2 heteEnnek a sorozatnak már vége van mint a botnak.
fantis6
12 éve, 9 hónapja és 2 heteNem rossz de a CoJ második része jobban tetszett.