Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak önfejű nyilatkozattal állt elő Vince Zampella, avagy a Respawn Entertainment vezére a GI International magazin munkatársainak azzal kapcsolatban, hogy miért csak többjátékos mód lesz a Titanfall keretein belül. Zampella elmondta, hogy egyrészt nagyon kis csapat sorakozott fel a háta mögé, alig 60 fejlesztő dolgozik a programon, így az egyjátékos kampányhoz legalább félévnyi extra időre lenne szükségük, mivel azonban a Titanfall az első gyermekük, erre nincs idejük, inkább a biztos sikert tűzték ki célként.
Zampella hozzátette még, hogy eléggé nyomós indok volt az is, hogy véleménye szerint csak a rajongók nagyon kevés, maximum 5 százalékát érdekli egy játék kampány módja, amit ráadásul a legtöbben végig sem játszanak. Szerintetek helytálló Vince állítása, vagy mindez enyhe túlzás?
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteEZ HÜLYE!😄
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteNem normálisak. Én pl multiban egyáltalán nem játszom. És nem hiszem hogy 5%-ba tartoznék.
rdave
12 éve, 6 hónapja és 3 heteMindig 5 százalék?! XD Emlékszem, hogy a fejlesztői szerint a Grid belsőnézetét is csak ennyien használták, ezért nincs a 2-ben. Én ismét az 5 százalékot erősítem…
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteÉs én is. Nagyon hülye duma ez, mert sokkal többen játszanak single mint multi.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteEkkora baromságot honnan szednek mégis?😄
marco
12 éve, 6 hónapja és 3 heteNevetséges félrebeszéd. Amúgy én is – szinte mindig – csak singleben játszom.
yanez
12 éve, 6 hónapja és 3 heteA single az életem! Ezek meg csak nem tudnak semmi jót kitalálni, hát belöktek egy naív rizsát.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteViszont ha ez a hozzáállás, akkor az a játék árában is mutatkozzon meg! Nehogy a végén annyiért adják, mint más készítők a „teljes” játékot. Ahoz elég nagy arc kellene. Amúgy meg nem kifizetődő a játékosokat hülyének nézni.
marco
12 éve, 6 hónapja és 3 heteNa igen, ebben van valami…🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaAkkor én abban a maximum 5%-ba tartozom, mert szinte csak single kampányt szoktam játszani. Eddig 2 játékban, a GTA IV-ben, meg a Dirt3-ban mentem online (meg a SF IV-ben belepillantottam).