Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Samsung a mai napon bejelentette két legfrissebb hordozható gépét, a Samsung ATIV Q és ATIV Tab 3-at. Ahogy azt már a neve is sejteti, az ATIV Tab 3 személyében egy táblagépet köszönthetünk, ami egy 10,1 inches, 1366 X 768 pixeles felbontású érintőpanellel gördült le a gyártósorról, operációs rendszerből pedig a Microsoft Windows 8-at kínálja. A gép burkolata alatt az Intel Z2760-as Atom processzora teljesít szolgálatot, méghozzá 2 GB LPDDR2 rendszermemória, valamint egy 64 GB-os flash háttértároló társaságában. A 8,2 milliméteres karcsúsággal rendelkező tablet akkumulátora a hivatalos adatok szerint 10 óra üzemidőt képes biztosítani.
A Samsung ATIV Q személyében egy ultrabook/táblagép hibridet köszönthetünk, aminek érdekessége, hogy a Windows 8-on belül virtualizálva elérhető az Android 4.1 operációs rendszer is. A konfiguráció egy 13,3 inches érintőképernyővel érkezik, ami a 3200 X 1800-as felbontást kínálja. A megfelelő számítási teljesítményt az Intel negyedik generációs Core i5 processzora szolgáltatja, ami mellé 4 GB RAM-ot, valamint egy 256 GB kapacitású SSD-t társítottak.
A gép felszereltségben többek között még megtalálható a 9 óra működést garantáló akkumulátor, a HDMI videokimenet, és persze az USB 3.0 csatlakozási lehetőségről sem kell lemondanunk. Az új Samsung ATIV Tab 3 és ATIV Q várható megjelenési idejéről és áráról egyelőre nem érkezett információ.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 4 heteKomoly gép mind a kettő. A tab is tetszik, mert fehér és vékony, még a hibrid ultrabook sem rossz, de az nem kellene. Én még úgy vagyok vele, hogy vagy tablet legyen vagy ultrabook pont
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 4 heteNagy ötlet ez a hibrid cucc!
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaEz az ATIV Q nagyon nagy ötlet. Ötvözi a notebook/netbook és a tablet képességeit.