Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft E3-as konferenciájának legnagyobb meglepetése minden kétséget kizáróan a Tom Clancy nevével fémjelzett The Division volt, amit a cég egyelőre csak next-gen konzolokra jelentett be a fanatikusok számára. A Massive Entertainment fejlesztőcsapata azonban a Twitter segítségével megerősítette, hogy ez még nem jelenti azt, hogy más platformokra nem jelenhet majd meg a játék.
Habár a fejlesztők többes számban beszéltek, mi ezek alapján mégis arra következtethetünk, hogy a Massive Entertainment egy PC-s változat lehetőségét lobogtatta meg előttünk, hiszen egy igazi next-gen címről van szó, amit a kurrens generációra már biztosan nem fognak portolni, ellenben a Wii U még talán szóba jöhet a későbbiekben. 2014-ben minden kiderül!
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 1 heteAzért ez nem annyira jó, hogy a kurrens konzolokat nem támogatja! Pedig sok embernél még az lesz