Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes pletykák láttak napvilágot a mai nap reggelén a Blizzard háza tájáról is, akik a háttérben a nyílt titokként kezelt Titan MMO-n dolgoznak már évek óta, ám legfrissebb szóbeszédeink alapján úgy tűnik, hogy a munkálatok még súlyos évekig el fognak tartani. Hangsúlyoznánk, hogy információink nem hivatalosak, de a VentureBeat magazin újságírói névtelen forrásokból úgy értesültek, hogy a Blizzard szétszabdalta a korábban 100 főből álló Titan MMO fejlesztőcsapatát, így ma már csak 30 ember dolgozik a projekten, a maradék hetvenet pedig szétszórták egyéb készülő alkotások megtámogatásához.
Ez azonban még nem minden, információink szerint az átalakítással a Blizzard eltörölte a 2014-es premier lehetőségét és 2016-ra csúsztatta a megjelenést, amivel kapcsolatban sokkal ijesztőbb, hogy állítólagosan alapos átformálásra is került a végeredmény, habár ezzel kapcsolatban bővebb részletek még nem láttak napvilágot.
Vajon befellegzett a Titan MMO-nak? Vagy most terelte a helyes mederbe a munkálatokat a Blizzard? Reméljük az idei BlizzCon expón kiderül!
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteWoW2 lesz a Titan
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteMinden lehetséges.🙂
Project Mezzo: The last WoW Expansion
Project Titan: World of Warcraft 2
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteKíváncsi leszek a valódi okra…