Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi pletykákat követően az Electronic Arts ma hivatalosan is megerősítette, hogy valóban komoly leépítéseket hajtottak végre a közelmúltban a cég körül, elsődlegesen egy strukturálódási folyamat következtében. Ez a folyamat az új technológiák megismerésére és bevezetésére, valamint a mobilos részleg megerősítésére szolgált - magyarán az EA felkészült a next-gen konzolok fogadására és a mobilfronton történő beerősítésre -, mindemellett pedig súlyos leépítésekkel járt együtt.
Sajnos a cég nem kötötte az orrunkra, hogy pontosan hány ember került lapátra a leépítések során, de a Kotaku magazin kiegészítő információi szerint a PopCap Vancouver és a Quicklime csapata estek áldozatul a legnagyobb mértékben a folyamatnak, méghozzá olyannyira, hogy a két stúdióra lakatot is tesz az EA.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 3 heteKurva szar olvasni hogy fos mobilos baromságokba ölnek energiákat ahelyett hogy normális fejlesztéseket csinálnának. Szomorú.
marco
12 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn sem örülök ennek a tendenciának.😖