Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az elmúlt napokban az Asus bejelentette, hogy egy újabb ultrabook-táblagép modellel frissült a hordozható gépeinek felhozatala. A most beharangozott újdonság személyében tulajdonképpen a gyártó 2012 októberében megjelent Taichi 21-es modelljének nagyobb képernyővel szerelt variánsát köszönthetjük, ami a boltok polcaira Asus Taichi 31 névvel fog megérkezni. A konfiguráció elődjéhez hasonlóan két darab 1920 X 1080-as felbontású kijelzővel gördült le a gyártósorról, amiknek mérete ez esetben 11,6 inchről immár 13,3 inchre növekedett.
A Windows 8-at futtató konfiguráció megfelelő számítási teljesítményét modelltől függően az Intel Core i5 3317U, Core i7 3517U, vagy a Core i7 3537U központi feldolgozója biztosítja, amik mellé 4 GB rendszermemória lett telepítve. Az adattárolók kínálatában szilárdtest-meghajtók 128 és 256 GB-os kapacitással képviseltetik magukat.
A hálózati eszközök frontján egy WiFi és egy Bluetooth 4.0 alkotta páros fogadja a felhasználót, de a felszereltségből nem hiányzik még a WiDi támogatás, illetve az USB 3.0 csatlakozási lehetőség sem. Az Asus Taichi 31 a tervek szerint április végén fog megérkezni a boltok polcaira, méghozzá 439.900 forintos árcédulával.
dorcika
12 éve, 9 hónapja és 5 napjaVan egy ára… 😖 Amúgy sem jön be a vinnyóc 🙁 Soksok zöldujj 🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 5 napjaEmbertelenül DRÁGA!!!!