Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Dark Souls 2-vel kapcsolatban a hivatalos álláspont mindig is az volt a From Software részéről, hogy a játék megjelenését PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra tervezik, de a generációváltáshoz közeledve - nyilván nem ok nélkül - a next-gen konzolok is képbe kerültek egyes szóbeszédek által. Ezt a témát rakta most helyre Yui Tanimura producer, aki a CVG magazinnak adott interjúban elmondta, hogy valóban leültek megvitatni a next-gen konzolos Dark Souls 2 lehetőségét, de végül úgy látták, hogy a kurrens generációban nagyobb kereslet lesz a végeredményre, illetve még mindig éreznek annyi potenciált a mostani masinákban, aminek köszönhetően képesek lesznek újdonságokkal szolgálni a rajongóknak.
A producer megerősítette mindemellett, hogy az első részhez hasonlóan ezúttal se számítsunk könnyed játékmenetre, de az új grafikus motornak köszönhetően a korábban tapasztalt frame rate problémáknak is búcsút inthetünk! Megjelenés 2014 elején, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 hetePedig jó kis induló cím lehetett volna…
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteNem baj az legalább biztos hogy játszok vele!😄