Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A friss verzióra lépett PC-s alkalmazások tábora a napokban újabb hasznos taggal bővült, méghozzá ezúttal a SweetLabs fejlesztőcsapatának köszönhetően, akik bejelentették a Pokki névre keresztelt programjuknak legfrissebb, 0.261.11.361-es számozással jelölt kiadását, amit már természetesen mindenki számára elérhetővé is tettek. Aki esetleg nem ismerné, a Pokki egy a Microsoft Windowsok alá fejlesztett szoftver, ami Start Menüt helyettesítő Pokki Menu (különösen hasznos lehet Windows 8 esetében), és az App Store alkalmazásbolt komponensekből épül fel.
A most bemutatkozó kiadás alapos optimalizáláson esett át, így a menü és a taskbar már alaposan feljavított teljesítménnyel büszkélkedhet, ráadásul emellett a program már rávehető a taskbar automatikus elrejtésére is, valamint a tárházában felsorakozik a továbbfejlesztett unicode támogatás, valamint a gyorsabb működéssel felvértezett Pokki szolgáltatások is.
A szoftver persze átesett az immár kötelezőnek titulálható hibajavítási szertartáson is, így például a fejlesztőcsapat a Vezérlőpult elemeinek hibás listázását, valamint a menü téves pozicionálását eredményező bugokkal is sikeresen leszámolt. A Pokki most bejelentett 0.261.11.361-es kiadása már letölthető ezen a linken keresztül.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteEz k*rva jóóóó!😮
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteA legnagyobb baromság volt a startmenü kiiktatása…
red
12 éve, 10 hónapja és 1 heteNa igen, újítások mindig kellenek – sőt, elengedhetetlenek -, de opcionálisan nyugodtan bent hagyhatták volna. Kezdik sajnos elfelejteni, h az adott szoftver van a felhasználóért, és nem fordítva, bár ez már kezd látszani is a visszajelzésekből. De nem gond, szerencsére már tucatnyi progi van, amivel használható szintre lehet tornázni a kicsempézett csodát. 🙂
marco
12 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerintem meg egy új win kiadása…😄
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteEgyetértek! 😄
neurotic
12 éve, 10 hónapja és 1 heteNekem egy hangyányit sem hiányzik a startmenü. Egyébként meg elég stabil lett az új win8. Leszámítva azt a baromságot, hogy az úgynevezett alkalmazások mobiltelefont csinálnak a pc-ből nincs vele bajom. Viszont ezek tényleg botrányosan szarok. Hihetetlen igénytelen ez a flat design ami nem lenne még akkora gond, ha legalább működnének az alkalmazások. De nem. Amikor például egy messenger alkalmazás konkrétan nem küldi el az üzeneteket és még csak nem is szól erről, hogy neki ez valahogy nem megy …
red
12 éve, 10 hónapja és 1 heteHát azért a hagyományos alkalmazásokkal is igencsak gondban van, például a Trilliant és a PotPlayert együtt nem képes normálisan kezelni, és ez csak egyetlen példa. 🙂
marco
12 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerencsésnek érzem magam, hogy használható operációs rendszert találtam cirka tizenx éve…🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteFogadjunk Linux😄
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 2 heteKicsit agályos az olyan alkalmazás ami, engedély nélkül azonnal a netre megy java támogatással, ráadásul kutakodik a dokumentumaim közt és a regisztriben.