Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Harmonix csapata nemrégiben bejelentette, hogy március folyamán három újabb letölthető tartalommal kívánják majd gazdagítani a Dance Central 3-at, amelyek természetesen újabb dalokat jelentenek a táncolós alkotáshoz. A hivatalos közlemény szerint a sort Drake - "Take Care" című dala fogja megnyitni a mai nap folyamán, majd március 12-én újabb két nótával gazdagodik a kínálat, méghozzá Rihannától az "Umbrella" és az "SOS" című tételekkel, amelyeket együtt is megvásárolhatunk majd, méghozzá jelentős kedvezménnyel.
Az utolsó márciusi DLC csomag várhatóan március 19-én fog felkerülni az Xbox 360 online szolgáltatására, méghozzá Fergie – „London Bridge” című dalát rejtve, amit a korábban megnevezett nótákhoz hasonlóan 240 MS pontért vásárolhatunk majd meg magunknak az Xbox Live-ról.
rdave
12 éve, 10 hónapja és 2 heteManiac, gondolom te azonnal beszerzed… 😄
maniac
12 éve, 10 hónapja és 2 heteMi az hogy!🙂 Erre fogom rászabni a plafont az alsó szomszédra – ami egyébként nincs.😄
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteLassan már vége lehetne ennek a sorozatnak!