Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Idén sem maradunk GDC expó nélkül, ezt már korábban is bejelentették az esemény szervezői, így biztosak lehetünk abban, hogy március 27-től egészen március 29-ig érdekes bejelentésekbe botolhatunk a San Francisco-ban megrendezésre kerülő kiállításnak köszönhetően. Ezt kívánta alátámasztani a szervezők legfrissebb közleménye is, amiből kiderült, hogy a PlayStation 4 is ott lesz a nagy eseményen, de arról nem kívántak beszélni nekünk, hogy a Sony be is mutatja-e majd a tényleges masinát, vagy csak újabb információkat közöl róla, akárcsak a közelmúltban.
A PlayStation 4 mellett egyébiránt a GDC 2013-on még biztosan szerephez fog jutni a HTML5, a Project Shield, valamint az Oculus Rift is, tehát alaposan el leszünk látva az új technológiákkal, legyen szó hardverről vagy szoftverről. Ezek után még jobban várjuk az idei GDC-t!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteBiztos nem mutatják be…😖
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteEngem nem is érdekel a gép. A kontroller érdekel, meg a teljesítmény. Azt tudom milyen.🙂