A most bejelentett 2.66-os kiadás természetesen átesett a már kötelezőnek is mondható hibajavítási szertartáson is, ráadásul a fejlesztőcsapat elmondása szerint ez alkalommal nem kevesebb mint 250 buggal számoltak le sikeresen.
Az újdonságok frontján köszönthetjük többek között a friss fejlesztésű, „Dynamic Topology” névre keresztelt formázási eljárást, a MilkShape 3D formátum támogatását, de ezek mellett az aktuális verzió már az EDL videók importálására is képes.
A finomításoknak köszönhetően a program a képek esetében már lényegesen jobban kezeli az átlátszóságot, de a Mac felhasználók számára jó hír még, hogy az új fejlesztések között megjelent a Retina kijelzők támogatása is. A most bejelentett Blender 2.66 Windows, Linux, valamint Mac OS X rendszerekre szabott telepítője már letölthető az alábbi linken keresztül.
shade
12 éve, 10 hónapja és 4 heteIlyen modelleket lehet benne csinálni?😮 Amikor én próbáltam egy széket nem tudtam összerakni benne.
marduk
12 éve, 10 hónapja és 4 heteAkkor itt az ideje kipróbálnod 😉
marduk
12 éve, 10 hónapja és 4 heteMármint az újabb verziót 😄
shade
12 éve, 10 hónapja és 4 heteJa, gondolkoztam rajta, el is kezdtem nézni, hogyan zajlik a szerkesztés, egy videóban, hát… egy egyszerű forma létrehozásához is 60 helyre kattintgatott a figura.
marduk
12 éve, 10 hónapja és 4 heteÁltalában minél jobb egy program, annál összetettebb egy-egy lépés. 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 4 heteNa ne mondd
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 4 heteDe rég próbáltam. Már komplett rajzfilmek is készülnek vele amúgy.
raiden
12 éve, 10 hónapja és 4 hetehttp😕/hu.scribd.com/doc/44285159/Blender-Kezikonyv
Igaz,nem a mostani verzióhoz van,de biztosan akad benne hasznos dolog.
darkomen
12 éve, 10 hónapja és 4 heteValaki tudna nekem ajánlani egy jó minőségű magyarnyelvű kézikönyvet vagy tutorial -t az újabb verziókhoz, mivel csak a régi kezelőfelülethez találok és így nem igazán tudom, hogy mit és hol találok. Ha nincs magyar nyelvű, akkor angol is jó, csak érthetően legyenek benne magyarázva a dolgok.
raiden
12 éve, 10 hónapja és 4 hetehttp😕/blender.dbs-team.hu/index.php?page=tutor
shade
12 éve, 10 hónapja és 4 heteEz elég értelmetlen dolog… miért nem lehet egyszerű és jó?! De feltűnt már, hogy mindent állandóan fölöslegesen túlbonyolítanak.
red
12 éve, 10 hónapja és 4 heteNe sopánkodj Séd, eleinte a fotóboltra is ezt mondtad, de már láthatod, hogy egyáltalán nem bonyolult. 😄
shade
12 éve, 10 hónapja és 4 heteNem szoktam sopánkodni, csak mindenről megvan a véleményem. Amúgy meg arra csak akkor mondtam, hogy bonyolult amikor, csak pár percig szórakoztam vele, de próbáltam ezt is még régebben és tutorial videól alapján csak néztem mint a hülye, hogy most mivan, mi a fenét csinál el, most hova kattintott, nem is láttam, ez a gomb nálam nincs is ott, ezt most minek kellett stb…