Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega a hétvége folyamán végre formálisan és hivatalosan is bejelentette az Aliens: Colonial Marines korábban csak pletyka formájában felbukkant első letölthető tartalmát, illetve Season Pass Bundle csomagját. Ennek köszönhetően megtudtuk, hogy az első DLC valóban a Bug Hunt címre hallgat majd, keretein belül pedig egy vadonatúj kooperatív mód válik elérhetővé, amelyben egyre nehezedő hullámokban támadnak majd ránk az ellenfelek, méghozzá három új pálya keretein belül, amelyeket az Aliens mozifilmek ihlettek.
A Bug Hunt megjelenésére várhatóan március során számíthatunk majd, ezt követően pedig augusztusig további három bővítmény fog megjelenni hozzá, amelyeket teljes egészében fedezni fog a Season Pass Bundle, amit 30 dollár vagy 2400 MS pont ellenében tudunk majd megvásárolni magunknak, ezzel 40 százalékot spórolva a teljes árból.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 6 napjaEzt a passt biztos megveszem!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 6 napjaFilmek alapján baromi jó lehet!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 6 napjaHolnap jön az alapjáték! Már nagyon várom!🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 6 napjaDe játszanék már vele!