Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A STALKER valamikori fejlesztőiből megalakult Vostok Games csapata nemrégiben bejelentette, hogy várhatóan még az idei esztendőben - valamikor az év végéhez közeledvén - elindítják első közös projektjük, avagy a Survarium béta tesztjeit. A készítők kizárólag nyílt bétákat terveznek a STALKER-sorozat szellemi örököseként emlegetett Survariumhoz, de egyelőre még teljes egészében kérdéses, hogy mikor és milyen formában indulhatnak majd el ezek a tesztek, amelynek során a legtöbb rajongónak sikerül majd belekóstolni az alkotásba.
A Vostok Games egyébiránt elmondta még, hogy a játék alfa tesztjei már ezekben a pillanatokban is zajlanak – feltehetően házon belül – így már működik a free to play MMOFPS PvP módja, négy térkép, két frakció és különféle in-game rendszerek is.
psyhopapa
12 éve, 11 hónapja és 1 heteAz elsők között leszek az tuti akinek meglesz 😛 Mocskosul várom hamár a STALKER 2-t nem kaphattuk meg 😖