Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Első ízben november során, a koreai korbesorolási hivatalnak köszönhetően kaptunk híreket azzal kapcsolatban, hogy a korábban kizárólag Nintendo 3DS-re megjelent Resident Evil: Revelations PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is megjelenhet majd. A mai napon pedig újabb információk láttak napvilágot ezzel kapcsolatban, történesen ugyanis előkerült a játék Xbox 360-as változatainak achievement-listája, aminek köszönhetően már két bizonyítékunk is van azzal kapcsolatban, hogy az alkotás otthoni konzolokra is megjelenhet majd a későbbiekben.
A Capcom egyelőre természetesen még semmiféle hivatalos információval nem szolgált az esettel kapcsolatban, de külföldi újságírók már megindították leveleiket a cég felé, méghozzá egy hivatalos bejelentés reményében. Jelenleg is arra várunk!
braddock
13 éve, 2 napja és 19 órájaÉn személy szerint nagyon örülnék neki!
rdave
13 éve, 2 napja és 17 órájaHa lenne 3DS-em, akkor egyből venném, de nincs, szóval várom PS-re. 🙂
mrxten
13 éve, 2 napja és 17 órájaolyan szinten elk.rvult már ez a resident evil cím, hogy engem már egyáltalán nem érdekel a játék
egyrészt mert kétpofával tömik az emberekbe a sz.rabbnál sz.rabb részeket, másrészt mert évente kiadnak 5 resident evilt minimum, és végül mert a film adaptációval olyan szinten ledegradálták az egészet (legfőképp az utolsó két résszel), hogy lassan már zabpelyhes dobozokba sem tennék már bele
raiden
13 éve, 2 napja és 17 órájaHasonló véleménnyel vagyok,de kicsit árnyaltabb és finomabb formában.😉🙂
Sega Dreamcast alatt szerettem bele,de aztán minden résszel lankadtam kicsit a lelkesedésben,mondjuk nem próbáltam minden részt ki,mindenen amin kijött pl:csap-könyék..😄
rdave
12 éve, 11 hónapja és 4 heteNa itt a legjobb életjel. 😄
http😕/www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=PM2eTNws1D0
rdave
12 éve, 11 hónapja és 4 heteEgyébként ez hivatalos videó. Xbox 360, PS3, PC és Wii U platformokra fog megjelenni, lemezes és digitális formában, teljes árú játékként.
Feljavított grafika mellet új ellenfél, játékmód és nehézségi szint is lesz benne.