Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A CES 2013 rendezvényen az Antec meglehetősen érdekes újdonsággal rukkolt elő, ugyanis bemutatta a legfrissebb fejlesztésű, strapabíró számítógépházát. Az Antec GX700-as típusjelzéssel ellátott termék alighanem azzal érdemelte ki a strapabíró jelzőt, hogy előlapjának nagy része acélból készült, a négy darab 5,25 inches meghajtórekeszt pedig masszív ajtók mögé rejtették a tervezők. Az 500 X 200 X 450 milliméteres és 6,3 kilogrammos ház a legelterjedtebb formátumú alaplapokat képes fogadni, pontosabban az ATX, a microATX és a Mini-ITX kialakítású modellek beépítése támogatott.
Ahogy azt már a komolyabb felépítésű számítógépházaktól megszokhattuk, természetesen ez esetben is lehetőség van kibővíteni a gyárilag alkalmazott hűtési megoldást, így az sem lehet meglepő, hogy a vízhűtéses rendszerek beépítése is minden gond nélkül megoldható.
A fent már említett négy darab 5,25 inches tárolóhelyet a tervezők kiegészítették még öt darab 3,5 inches rekesszel is, amik akár a 2,5 inches merevlemezeket és SSD tárolókat is képesek fogadni. A felső részen kialakított I/O panelen az audiorendszer már megszokott fejhallgató és mikrofon kivezetése mellett helyet kapott még két darab USB 2.0, illetve két darab USB 3.0 csatlakozó is. Az új Antec GX700 várható megjelenési idejéről és áráról egyelőre nem érkezett információ.
dorcika
13 éve, 6 napja és 11 órájaValóban érdekes, csak kár, hogy nincs ár 😖
marco
13 éve, 6 napja és 11 órájaMinek a strapabírás neki?😮 Magaddal úgysem viszed lanpartyra ahol szétrúgja a sok betépett cimbi mert rohadt nehéz.😄
Az ár kb 23 ezer forint.
marduk
13 éve, 6 napja és 10 órájaDe lehet egy idegbeteg barátod vagy barátnőd, aki bekattan egy játék miatt, és szét akarja zúzni a gépet 😄 Lásd az Xboxos esetet 😄
raiden
13 éve, 6 napja és 9 órájaWin 95-höz kellett volna ez a kaszni,elkéstetek basszátok..😄😄
rdave
13 éve, 6 napja és 9 órájaDe abban az időben több anyag volt a gépházakban. 🙂
vendeg
13 éve, 6 napja és 8 órájaJah jó kis környezetpusztító szarok…😖