Talán senkit nem ér túlzottan nagy meglepetés, hogy az nVidia Project Shield burkolata alatt a frissen beharangozott Tegra 4-es chip teljesít szolgálatot, mégpedig 2 GB RAM társaságában, operációs rendszerből pedig a Google Android 4.2.1-es verzióját futtatja. A készülék rendelkezik Google Play támogatással, így a szoftverek beszerzése és utánpótlása is megoldottnak tekinthető, ám a mini konzol emellett még képes kezelni a PC-kről streamelt játékokat is, így nem is lehet meglepő, hogy az nVidia bemutatóján a gép a Borderlands 2 és a legfrissebb Call of Duty címekkel is demonstrálva lett.

A felhozatalból persze nem hiányozhat a WiFi modul sem, amit a mérnökök kiegészítettek még microSD kártyaolvasóval, micro USB porttal, valamint HDMI videokimenettel is. Az új nVidia Project Shield a tervek szerint még 2013 folyamán a boltok polcaira fog kerülni, ám az áráról egyelőre sajnos semmiféle információ nem érkezett.