Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb Minecrafthoz kapcsolódó mérföldkőről számolt be a nagyvilág játékosainak a Mojang csapata, akik elmondták, hogy immáron az ötmilliós példányszámot is meghaladták a játék Xbox 360-as változatainak digitális eladásai. A cég egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy december 31-ig, tehát még 2012-ben sikerült átlépniük ezt a komoly határvonalat az alkotással, ami minden téren kitűnő eredménynek tekinthető.
Markus Persson, avagy a Mojang feje egyébiránt korábban bejelentette már, hogy csak a karácsonyi szezonban, egészen pontosan december 25-én közel félmillió kópiát adtak el a játékból 24 óra leforgása alatt, ami biztosan hozzásegített ahhoz, hogy az Xbox 360-as átirat is túllépje az ötmilliós határt, illetve, hogy a Minecraft minden platformon együttvéve immáron 18 millió példányban fogyott.
vendeg
13 éve, 1 hete és 5 napjaAz elég korrekt szám!
vendeg
13 éve, 1 hete és 5 napjaNem olyan nagy siker mint pc-n de ez is szép szám!
rdave
13 éve, 1 hete és 4 napjaMost kb. 18 millióan fognak megkövezni, de szerintem ennyire nem jó játék… 🙂 El lehet vele lenni pár órát, de én többet nem bírtam vele játszani, bár az is igaz, hogy eleve gyorsan rá tudok unni az ilyen játékokra. 🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 4 napjaEgyetértek. Nem tudom mit lehet rajta szeretni…😖
vendeg
13 éve, 3 napja és 18 órájaVan ps3 ra is
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 heteez nagyon jó 😉
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 heteez tök jó sandbox változi ugye nem a majong-nak hogy lehet írni ha valak látja akor szoljon nekem irta teopusz helo
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 hetemedig tart🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 heteminecraft-osok beta változás nem lesz
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteKirály