A most megérkezett, Gloria névre keresztelt kiadás az első rendszer a csapat tálalásában, ami már a modern GNOME interfésszel, valamint a LibreOffice irodai programcsomaggal lett ellátva. Az említett GNOME asztali környezetnek a 3.4.2-es példánya áll a felhasználók rendelkezésére, amit a fejlesztők még egyedi külsővel is felruháztak. A korábbi változatokhoz képest további újítás még, hogy az ATI és nVidia (és nVidia-legacy) illesztőprogramok és kernelmodulok immár telepíthetőek akár az APT tárolóból is.

Az eddig említett változtatások mellett természetesen az olyan népszerű programokról sem kell lemondanunk, mint például a GNU Iceweasel 17.0.1, a Chromium 22.0, a LibreOffice 3.5.4, a GParted 0.12.1, az Empathy 3.4.2.3, a GIMP 2.8.2, a VirtualBox 4.1.18, a VLC 2.0.5, illetve az xFarDic 0.11.7. A Parsix GNU/Linux frissen megérkezett 4.0r1-es kiadása már letölthető az alábbi linkre kattintva, és ahogy azt már megszokhattuk, a felhozatalban természetesen mind a 32 bites, mind pedig a 64 bites rendszerekre igazított ISO képállományok képviseltetik magukat.

Parsix GNU/Linux 4.0r1 letöltése (1,1 GB).