Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ACE Team csapata hosszú hónapokig tartó hallgatást követően bejelentette, hogy mikor is szándékoznak megjelentetni a nagy sikereket, de inkább kritikai elismeréseket begyűjtött Zeno Clash folytatását. A játék hivatalos fórumán közölt információk értelmében erre még idén ősszel sor kerülhet, és bár pontos megjelenési dátumot még nem közöltek az illetékesek, de elmondásuk szerint valamikor a tavasz végén számíthatunk a premierre, méghozzá PC-n, PlayStation 3-on és Xbox 360-on is.
A Zeno Clash II az eredeti tervek szerint egyenes folytatásnak ígérkezik, ami nem csak a történetre lesz igaz, hanem a groteszk és szürreális koncepcióra, valamint természetesen a közelharcokra fókuszáló FPS játékmenetre is.
marduk
13 éve, 2 hete és 1 napjaNekem egy picit olyan Giants hangulata van valamiért. 😄 Azonban jónak ígérkezik. 🙂
mrxten
13 éve, 2 hete és 1 napjaegy másik online magazin oldalán ezt olvastam ->
” A chilei fejlesztőcsapat, az ACE Team megerősítette, hogy 2013 tavaszán jelenik meg a beat ’em up várva-várt következő része. ”
na akkor most ősz vagy tavasz? mer nem mindegy 🙂
maniac
13 éve, 2 hete és 1 napjaPardon, ez egy év eleji batális fordítási hiba a részemről.🙂 Máris javítva és elnézést érte, valóban tavasz az az ősz.🙂
rdave
13 éve, 2 hete és 1 napjaÉrdekesen néz ki, szóval egy próbát biztosan megér, de remélem azért egy PS demót kiadnak majd. 🙂