A most bejelentett CDBurnerXP 4.5.0.3661 talán leglényegesebb újdonsága, hogy a Numedia Soft írórendszer már el lett távolítva, ami többek között eddig olyan hibákat okozott, mint például az AHCI-s rendszereknél a nem észlelt optikai meghajtó, vagy az írási folyamat alatt 100 százalékos terheltséggel üzemelő processzor. A program emellett már továbbfejlesztett UDF támogatással lett ellátva, így abból már a 2.60-as verzió is támogatott, de emellett a kínálatban még olyan újítások is felsorakoznak, mint az új utasítással kibővült parancssoros író, illetve a fájlok és könyvtárak attribútumának továbbfinomított kezelése.
A CDBurnerXP most elkészült 4.5.0.3661-es verziója már elérhető az alábbi linken keresztül, és a fejlesztőcsapat gondosságának köszönhetően már rendelkezésre állnak a 32 bites, a 64 bites, valamint a telepíthető és a hordozható variánsok is.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 4 napjaKurva jó hogy ingyenesen is vannak ilyen progik.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 4 napjaHasonló célra az Infrarecordert használom, annak is a portable verzióját – tökéletes, még soha semmi hibát nem vétett és a pendrive-on mindenhová viszem magammal.
portableapps.com/apps/utilities/infrarecorder_portable