Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Born Ready Games fejlesztőcsapatának hivatalos bejelentései szerint csak 2013 első felében kerülhet fel a boltok polcaira a sci-fi shooter kategóriába tartozó Strike Suit Zero PC-s változata. Hogy egészen pontosak legyünk, 2013. január 24-én számíthatunk majd az alkotás számítógépes átirataira, amelyeket a későbbiekben, de várhatóan még 2013-ban a konzolos változatok is követnek majd, ezzel kapcsolatban azonban pontosabb információink még nincsenek.
A Strike Suit Zero egyébiránt a Kickstarter keretein belül szedte össze magát, így ennek köszönhetően jelenhet majd meg januárban, de a béta tesztek várhatóan már decemberben elrajtolhatnak, amire feltehetően még novemberben jelentkezhetnek a rajongók.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteÉs valóban, egészen pontosan januárban meg is érkezett a játék. Becsülöm az olyan kiadókat, akiknél az adott szó még ér valamit.