Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sejtettük, hogy nem lesz ugyan sikerjáték a Medal of Honor: Warfighterből, de még minket is megdöbbentettek az NPD által közölt eladási adatok, amelyek alapján kiderült, hogy a tengerentúlon mindössze 300 ezer példányt sikerült eladnia a játékból az Electronic Arts-nak. A nyilatkozatból kiderült, hogy szinte minden alkotás túlszárnyalta a Danger Close lövöldéjét, így még a Resident Evil 6-nak és a Pokemon Black and White 2-nek is sikerült jobb eladásokat produkálnia, hiszen előbbi 800 ezer, utóbbi pedig közel 900 ezer példányszámos fogyást teljesített.
A Warfightert egyedül az Acvtivision által forgalmazott Skylanders Giants-nak sikerült alulmúlnia a 269 ezres fogyási mutatóval, míg a legjobb eredményeket a friss címek közül az NBA 2K13 produkálta a maga 1,27 milliós eladásaival.
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 5 napjaennek ellenére azért mindig akad pár ember aki szerint ez egy istenkirálycsúcsszupermegagigajó játék
sőt nekik jó hír lehet, hogy készül a magyarítása is (de minek)
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 5 napjaEnnyi. Ennek leáldozott.
marco
13 éve, 2 hónapja és 5 napja…Már egy ideje…😄
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 5 napjaItthon sokan szeretik. Odaát már kinyílt a csipa😄
raiden
13 éve, 2 hónapja és 5 napjaA régi Medal of Honort szerettem,pc-n sok kellemes órát töltöttem vele.