Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A New York Comic Con keretein belül a BioWare srácai bejelentették, hogy ők is szeretnék újabb képregényekkel gazdagítani a Mass Effect és a Dragon Age franchise-okat. A terveken túl néhány konkrétum is kiderült mindkét alkotással kapcsolatban, így a Dragon Age képregényről megtudtuk, hogy az Until we Sleep címet kapja majd a keresztségben, egy kisebb szériát takar majd, és elsősorban a The Silent Grove, valamint a Those Who Speak útvonalán kíván továbbhaladni, első száma pedig március 27-én jelenik meg, olyan szereplőkkel a fedélzeten, mint Alistair király, Isabella vagy Qunari.
A Mass Effect képregényről megtudtuk továbbá, hogy a Blasto: Eternity is Forever címet kapja majd a keresztségben és várhatóan csak egy füzetként jelenik meg, amit a BioWare-es Mac Walters írt, a művészeti kivitelező pedig Omar Francia volt.
A képregény kizárólag a Dark Horse Digital kínálatából lesz megvásárolható, méghozzá már november 7-től, ami a Mass Effect Trilogy megjelenési dátumát is takarja.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 napjaInkább jó kis regény kéne ebből is🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 napjaez milyen hülyeség
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteEconomies are in dire starits, but I can count on this!
linkedhornet
12 éve, 2 hónapja és 2 heteMár rendelés alatt vannak 😄