Christian Svensson, a Capcom nyugati divíziójának egyik feje a kompánia hivatalos fórumán jelentette be a fenti információkat, aki hozzátette, hogy nem csak, hogy nincs tervben az E.X. Troopers amerikai és európai megjelenése, hanem ezekben a percekben még nem is nagyon tud semmi biztatót közölni velünk mindezzel kapcsolatban.

Mivel azonban maga Svensson nyilatkozott a témában, van egy halvány reményünk azzal kapcsolatban, hogy megrágja még néhányszor a Capcom japán vezetőinek fülét azért, hogy a Lost Planet első mellékszála felénk is megjelenhessen, hiszen az bizonyára hatással lenne valamilyen szinten a Nintendo 3DS eladásaira is.