A kiadó információi szerint a klasszikus platformerek és szerepjátékok hangulatát ötvöző alkotás a tartalmát tekintve semmiben sem fog különbözni a PSP-s és az Xbox 360-as verziókhoz képest, sőt, az eddig megjelent bővítmények is járni fognak hozzá, így az eddigi legteljesebb kiadásokat kapjuk majd meg a PC-s és a PlayStation 3-as átiratok alatt.

A nagy felbontásnak köszönhetően egyébiránt mindkét változat szebbnek is fog látszani a korábbi verziókhoz mérten, de minderről legkorábban szeptember 27-én győződhetünk majd meg mi magunk is.