Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sajnos még mielőtt alaposabban megismerkedhettünk volna vele, a Crytek máris törölte egyik legújabb projektjét, amelyről első ízben még júliusban hallhattunk, amikor a cég egyik alkalmazottja kijelentette, hogy egy hátsónézetes akciójátékon dolgozik, illetve dolgozott a Crysis-sorozat fejlesztőcsapata. A munka azonban nem tartott sokáig - a projekt egyébiránt PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra készült -, hiszen már akkor egy törölt alkotásként tekintettünk rá, ám a mai napon őszinte könnyeket hullattunk érte, miután kiszivárgott néhány kép és koncepciós rajz a Redemption címre keresztelt projektről.
Mivel több tucatnyi látnivalót tettek közzé az illetékesek, ezért nem tudjuk mindegyiket közölni veletek, így IDE kattintva érhetitek el a játék valamikori művészeti vezetőjének, Eric Cochonneau-nak a hivatalos honlapját, ahol ezek a bizonyos képek megjelentek.
A látottak alapján kijelenthető, hogy ha nem is a legeredetibb, de mindenképpen a leghangulatosabb projekt készült a Redemption cím alatt a Crytek műhelyében, a látnivalók ugyanis egyszerűen elképesztő atmoszférával rendelkeznek. Vajon miért mindig az ígéretes programok kerülnek törlésre?
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 22 órájaAzta!😮 Egyenesen gyönyörűek a képek!😮
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 22 órájaNagyon szépek!😮
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 22 órájaNagy kár és konzol exclusiv lett volna
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 22 órájacrytek nagyon komoly dologkat muvel ez is iszonyat jo lett volna
csirkee
13 éve, 11 hónapja és 22 órájatényleg gyönyörűek
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 20 órájaÁááááááá hogy ezeket miért kell törölni….🙁
braddock
13 éve, 11 hónapja és 20 órájaNagyon sajnálom hogy törölték mert biztos iszonyat jó game lett volna!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 20 órájaUhhhhh de durva pedig…
likvidalgyula
13 éve, 10 hónapja és 4 heteHa ez a kislanymegmentos magunkutan vontatos jatek akkor ezt mar vagy 3 eve toroltek.
Volt szerencsem kiprobalni egy nagyonbetas istenharagjat belole.
Ultragaz volt.