Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak furcsa lépésre szánta el magát a Halfbrick fejlesztőcsapata, akik a mai nap során egy vadonatúj DLC csomagot jelentettek be a Fruit Ninja Kinect című videojátékhoz. Habár ebben önmagában még semmi furcsa nem lenne, de a fejlesztők úgy határozták, hogy az új expanzió segítségével masszív retro hangulatot teremtenek a játék világában, ennek köszönhetően a következő bővítmény a 8-Bit Cartridge címet kapta a keresztségben, aminek hála pedig egyenesen a 8-bites korszakba repülhetnek vissza a játékosok.
A DLC letöltésével és telepítésével tehát az elnagyolt pixelek, a jellegzetes zenei hangzás és még egy Super Retro háttér is elérhetővé válik. A csomagocskáért cserébe ráadásul nem is kell túl sokat fizetnünk, hiszen 160 MS pont ellenében tölthetjük is majd az Xbox Live kínálatából, méghozzá a hivatalos álláspont szerint két nap múlva, augusztus 31-én.
A Fruit Ninja Kinect egyébiránt immáron egy éve megtalálható az Xbox Live kínálatában és a múltban már 1,5 millió alkalommal töltötték le a rajongók, tehát a címet semmiképpen sem nevezhetnénk sikertelennek.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteDe komoly!!!😄😄😄😄😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHatalmas!xdxdxd
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEz nagyon bejön!😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMekkoraaaaaaaaaa!xdxdxdxd