Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brad Wardell, a Stardock stúdiójának vezére az Elemental: Fallen Ecnhantress hivatalos honlapján bejelentette, hogy még ezen a héten egy igencsak vaskos frissítésnek örülhetnek majd azok, akik bejutottak a játék béta tesztjeire, az előzetest ugyanis terveik szerint egy komolyabb javítással és tartalmi bővítéssel ruházzák fel még péntekig bezárólag. Ennek köszönhetően a Beta 5 megjelenéséig még a Beta 4A állapotban fog futni az alkotás kliense, amely az eddigi tartalmakhoz képest olyan opciókkal és újdonságokkal bővül, amelyeket a leginkább kértek a rajongók.
Hogy melyek ezek a leginkább kért elemek? Erről sajnos nem tudtunk meg túl sokat Brad Wardell bejelentéséből, de aki esetleg aktív az Elemental: Fallen Enchantress közösségében és a fórumokon, az bizonyára tudja, hogy melyek a leginkább hangoztatott és kérvényezett elemek.
Érdekesség egyébiránt, hogy szeptember magasságában már a béta tesztek ötödik felvonása is elindul, amikor a régi játékosok mellett újabbak is csatlakozhatnak a PC-exkluzív stratégia tesztelési fázisához.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteÖt béta teszt?😮 Az elég komoly. Mire megjelenik, megunják.😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteStardock csinál játékot?😮 Ez nem az akik mindenféle skines izéket csináltak még winxp-hez?
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerintem ez nem ugyanaz a cég.