Az első dolog nagyon egyszerű, a Zsíró Itália miatt mindig lemaradtam a Roland Garros legizgibb meccseiről, mert valaki átvette a nyavalyás sárga pólót! A másik egyszerű ok pedig annyi, hogy a cangázást élőben kell csinálni, nem pedig a tv-ből nézni. Sokáig amúgy azt hittem hogy a curlingnél nincs álmosítóbb dolog, aztán belenéztem egy hegyi szakaszba. Viszont mivel ez egy játékteszt, méghozzá a Le Tour de France, a bringások Wimbledonjának adaptációja, ezért minden ellenérzésem félre is tettem (amiben egy üveg agancsos kóla is segített) hogy egy objektív tesztet kanyarintsak ide nektek. Azonban akárhogy is nézem, a TdF egy zsák meleg levegő lett.
Közben beraktam egy kis jobb fajta metál muzsikát, arra lehet jó lehúzós cikket írni! Szóval, a készítők két irányba indulhattak el az elején: vagy a kezsüel réteget célozzák meg, egyszerű, árkádos irányítással, magas szórakozási faktorral, hogy olyan lényeket is bevonzzanak akiket alapjába véve annyira sem mozgat meg ez a dolog mint Bruce Willis-t a hajbeültetés. A másik lehetséges irány, hogy teljesen a hardcore emberek felé indulnak, akiknek már az oviban is kanyargó országút volt a jele. Miután a Tour egy teljesen hivatalos játék, ezért sejteni lehetett hogy inkább a második opció lesz a nyerő. Én ezzel akkor szembesültem, amikor egy új játék indítása után azt se tudtam hogy mi zajlik a tv-n. Igen, mindenkinek ajánlom a tutorialt először!
A tutorialnak, vagy kezelési és játéktechnikai útmutatónak az lenne az adekvát feladata, hogy lehetőleg minél jobban bemutassa a know how-t, azaz hogy hogy fogunk boldogulni a megvásárolt programban. No, itt kapunk egy rakat állóképet és 5-6 oldalnyi szöveget, amit maximum akkor olvasnék el ha Rejtő Jenő írná. Miután nem lettünk sokkal okosabbak, nézzük inkább a lehetőségeinket, amiből nincsen túl sok. Kezdhetünk egy új Tour-t, gyakorolhatunk valamely szakaszon, illetve felléphetünk a világhálóra, hogy idegen játékosokat alázzunk meg. Miután online gyakorlatilag senki sem játszik, ezért vegyünk be minimum négy altató, igyunk rá egy nyelet whiskey-t és hajrá, kezdjük el a bajnokságot.
Ami mindenképp szemet fog szúrni, hogy az állóképeken nagyon pofás grafika valójában mennyire átlagos, illetve átlag alatti. A környezet még hagyján, vannak viszonylag magas poligonszámú, szép, színes részek, viszont a folytonos pop-up, illetve a szaggatás, valamint a Robotzsarut idéző animációk totálisan lerombolnak mindenféle összképet. A nézők buzdítása pedig inkább emlékeztet valami monoton kántálásra mint igazi buzdításra. No de sebaj, mert ha a játékmenet jó akkor gond nélkül benyeljük ezt a pár évvel ezelőtti külcsínt. És nem, a játékmechanika sem jó, sőt, nem is tudom elképzelni hogy ennél unalmasabbra lehetne-e bármit is csinálni.
Kezdjük azzal, hogy nekünk nem kell se tekerni, se semmi ilyesmi dolgot művelni, teszi magától a gép. Tudunk azonban kanyarodni, illetve növelni vagy csökkenteni bicajosunk sebességét. Van egy stamina csík is, ami ugye akkor csökken ha lobog a hajunk a szélben, ellenben ha csigák vagyunk akkor töltődik. A stratégiai elemek nem merülnek ki itt és ennyiben, mert lehetőségünk van egy gombnyomással felvenni a kapcsolatot menedzserünkkel vagy a csapattársainkkal, akiknek a segítségét kérhetjük hogy tartsák fel az élbolyt amíg mi pihengetünk, vagy épp ellenkezőleg, törjenek az élre. De szövetségre is léphetünk más versenyzőkkel is, így könnyítvén meg az életünket. A legborzasztóbb dolgot pedig a végére hagytam és nem, nem a hangokról beszélek!
Szóval, adott ugye viszonylag sok szakasz ami fel lehet bontva 5, 7, 9 részre. Azt képzeljétek el, hogy ebből egyet mi irányítunk, a következőt viszont a gép, vagyis simán leszimulálja az egészet, nem éppen kedvező irányba. Amikor először láttam ezt, azt hittem lefordulok a székről. Nagy nehezen, mondjuk harminc percnyi kínkeserves szenvedéssel összeszedek tíz perc előnyt, aztán a gép csinál ebből öt perces hátrányt! Férfiasan bevallom, a hatodik ilyen után teljesen elment a kedvem az egésztől és inkább kergettem a legyeket a szobámban. De ekkora ökörséget! Miért nem lehetett a játékos kezébe adni a teljes irányítást, miért kell leszimulálni majdnem a felét az egésznek!?
Sajnos mást nem is nagyon tudok elmondani erről a programról, pedig lehetett volna egy nagyon jó kis hiánypótló alkotás. Ehelyett kapunk egy olyan progit, ami ha nem vagy született bringás akkor szembe köp, emellett tele van a fentebb említett játéktechnikai hibákkal is. Szóval ha szereted a drót szamarakat, akkor uzsgyi ki a friss levegőre, netalántán ha annyi felesleges pénze van valakinek hogy erre a förmedvényre vetemedjen, inkább utalja át nekem, veszek belőle jóféle maláta szörpöt. A viccet félretéve, jó szívvel nem ajánlom senkinek, azonban akik szeretik a címben szereplő viadalt, tehetnek vele egy óvatos próbát, csak arra figyeljetek hogy aludjátok ki magatokat előtte (Marco, a szerkesztőségbe érkező fenyegető leveleket a cikk miatt kérlek ne vedd át)!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAz a durva pontszám:d
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteÓ ez még túl is van értékelve hidd el.🙂
braddock
13 éve, 4 hónapja és 3 heteTenni akartam vele egy próbát de ezután inkább mégsem!
csirkee
13 éve, 4 hónapja és 3 hetenahát…most elkeseredtem…nagyon vártam már az értékelésedet a játékról, mert alapvetőleg én szeretem a Tour-t de..ez a játék közben készült kép nagyon silány…De az álló képek viszont nagyon jól néznek ki. Így tuti nem lesz ez a játék kipróbálva 🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 hetePfffff gondoltam h szar de ennyire…
rdave
13 éve, 4 hónapja és 3 hete„Egyszer láttam egy őzikét valamelyik kanyarban” 😄
Az a 3. kép elég durván… ocsmány vagy mi erre a helyes szó? Az autó olyan mintha papírból csinálta volna egy kis óvodás. 13ezer ezért…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAz a durva hogy ez egy official játék. Szégyen.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEz bizony bűn ronda….
mrxten
13 éve, 4 hónapja és 3 hete13 ezer? Oo
röhej…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteJaja. Pedig kurva szar.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteElég rossz látni hogy ennyire elcseszték. Nagyon kár érte.🙁
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHát ez ilyen indie kategória abból is a gagyibb…🙁
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteFillért nem adnék érte. Szégyen.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNa ezzel se fogok játszani.🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEl lehet azért vele lenni…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNagyon tré játék.🙁
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAttyaég…😖
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHát igen… Szemlátomást más volt a dizájner és a látványtervező. Siralmas ami a végeredményt illeti, pedig az allóképek valóban kiválók.
dns
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNos, ami azt illeti, én is maradnék inkább a Roland Garrosnál – még akkor is, ha baromi jól megcsinálták volna a játékot, hát még így🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem semmi.😮 Milyen kemény hogy ki merték így adni.😮
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEz durva!😄😄😄😄😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEz kb 2 ezret ér…😖
rdave
13 éve, 4 hónapja és 3 heteAnnyit is csak akkor, ha mellé még legalább 1500Ft-ot adnak. 😄