Strauss Zelnick, avagy a kompánia vezére külön kiemelte a jelentésben, hogy egyelőre még nem beszélhet megjelenési dátumról, így nem is tud semmiféle hivatalos bejelentéssel szolgálni, mindemellett pedig még azt sem erősítheti meg, hogy a játék vajon az idén vagy inkább jövőre kerülhet a boltok polcaira.

Az egyéb projektek esetében a Max Payne 3 került még komolyabban kiemelésre a sok közül, amely a megjelenése óta immáron túllépte a hárommilliós példányszámot is.