Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo idejekorán felvonta az embargót a New Super Mario Bros második része körül, amelynek köszönhetően a tesztelők napvilágra hozhatták a játékról készült cikkeket, velük együtt pedig az első pontszámokat. Habár egyelőre alig több mint féltucatnyi értékelés futott be a Nintendo legújabb művével kapcsolatban, de így is már most kijelenthetjük, hogy a japánok ismét csodát műveltek, hiszen még a Famitsu magazin is 36 pontot adott rá a kiosztható 40-ből, ami esetükben a legjobb eredmények közé sorolható.
A legismertebb japán videojátékos magazin mellett kilencven százalékot adott a játékra a hivatalos Nintendo magazin is, de születtek ennél rosszabb számok, így például a CVG nyolcasa.
A játék becsületére váljék azonban, hogy nyolc pontnál rosszabbat eleddig még senkitől sem kapott, így kijelenthető, hogy amennyiben valaki egy újabb kitűnő Nintendo 3DS-exkluzív címet keresni, a New Super Mario Bros 2 jó választásnak tűnik. A hivatalos európai premier augusztus 17-én várható.
CVG – 8.0
Famitsu – 36/40
Official Nintendo Magazine – 90%
The Guardian – 4/5
Eurogamer Spain – 9/10
3D Juegos – 8/10
Meristation – 8/10
Vandal Online – 8.3/10
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteNa most jó lenne egy 3DS…
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteNem csoda, nagyon nagy hangulata van és a grafika is marha jó!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteKell! 🙂