Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Josh Tsui, a Robomodo csapatának vezére a Gamasutra magazinnak egy interjú során elmondta, hogy már 120 ezer példányban fogyott a megjelenés óta a Tony Hawk's HD, amely a július 18-án megtörtént premier, valamint az Xbox 360-exkluzivitás miatt igencsak derekas teljesítménynek tekinthető. Josh szerint azonban a szép eladási adatok egyáltalán nem a kritikusoknak köszönhetők, a legtöbb cikk ugyanis, ami az alkotásról született, kifejezetten rosszindulatú volt és a legtöbb esetben a szubjektivitásra épített.
A Robomodo vezére szerint sokan nem tudták felfogni, hogy nem egy Pro Skater 5-ről, hanem mindösszesen a Pro Skater első és második epizódjának feldolgozásáról van szó, így teljes egészében a régi mechanizmus, a klasszikus játékmenet tért vissza az alkotással, ami természetesen egyáltalán nem hasonlítható össze a mai trendekkel.
Josh szerint azonban mindezek nem vették el a csapat kedvét attól, hogy megvalósítsanak egy esetleges folytatást, amelyben talán újabb pályák és újabb deszkások – a sorozat más tagjaiból összeválogatva is – szerepelni fognak.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteIlyen játékkal sose értettem mi értelme játszani…
jezzahun
13 éve, 5 hónapja és 2 heteszerinten nem kellene már eröltetni ezeket a deszkás játékokat,még 2000 elején jók voltak,ma már nem igazán érdekel senkit.. ez van már ezeknél a ritmusjátékoknál is… még új volt jó volt, mára már unalmas az egész…. ezt az activision a guitar heroval… elején jó volt most meg dögunalmas
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteSzerintem is így van. Semmi értelmük.
rdave
13 éve, 5 hónapja és 2 heteMiért? Szerintem van értelme egy ügyességi játéknak, amiben feladatok megoldása a cél.
jezzahun: Azért ez erős… 🙂 120 ezer letöltés két héten belül szerintem nem rossz és még csak Xboxra van kint.
jezzahun
13 éve, 5 hónapja és 2 heteazok mind deszkásak voltak az tuti..
rdave
13 éve, 5 hónapja és 2 heteKétlem, szerintem a többségnek a való életben nem sok köze van hozzá.
Én is tervezem megvenni PC-re vagy PS3-ra, de gördeszkázni nem tudok. 🙂
jezzahun
13 éve, 5 hónapja és 2 heteén tutira nem venném meg még a tony hawk pro skater 2 az király volt,a többi már csak parasztvakítás.. meg az a deszka kontroller… na az már túlzás volt🙂
rdave
13 éve, 5 hónapja és 2 heteHát az tényleg elég gyenge volt (finoman fogalmazva). 🙂 Én még az underground 2-öt is szeretem, de azóta semmi se igazán tetszett a sorozatból, viszont ez már megint jónak látszik.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn meg még sosem játszottam ilyennel!😮
nova13
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaMinden játéknak van egy cél közönsége aki továbbra is venni fogja…:🙂