Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Konami a mai napon elérhetővé tette a FIFA-sorozat legnagyobb ellenfeleként emlegetett Pro Evolution Soccer legújabb epizódjának kipróbálható változatát. A PES 2013 demója PC-re és Xbox 360-ra jelent meg első körben, de nem kell aggódniuk a PlayStation 3 masinával rendelkezőknek sem, hiszen ők is megkapják majd hamarosan a saját példányaikat. A virtuális futball szerelmeseinek mind konzoljaikon, mind számítógépeiken legalább egy gigabyte szabad helyet kell felszabadítaniuk merevlemezeiken ahhoz, hogy kipróbálhassák a játékot, lévén ekkora méretűre hízott a kóstoló.
Amennyiben nem is érdekel, hogy pontosan mit tartalmaz a PES 2013 demonstrációs anyaga, csak szeretnél már végre egy letölthető linkre kattintani, akkor most jól figyelj, ha ugyanis a PC-s változatot szeretnéd letölteni, akkor kattints IDE, ha pedig az Xbox 360-as változatra kívánod rátenni a kezed, akkor kattolj IDE.
Apró adalékként azért eláruljuk, hogy a demó letöltésével néhány nemzeti válogatott- angolok, németek, olaszok, portugálok – mellett pár kisebb csapatot is irányításunk alá vonhatunk, így többek között a Santos FC-t vagy az SC Internacionalt.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteSzedem.🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteneeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn a PS3-ast várom nagyon már!
fabre
13 éve, 5 hónapja és 3 heteA PC-s link Sorryzik.😄
marco
13 éve, 5 hónapja és 3 heteKlikkelj újra, mert nekem nem.
fabre
13 éve, 5 hónapja és 3 hetehttp😕/sorry.konamionline.com/sorry/ Ezt dobja ki.😄
maniac
13 éve, 5 hónapja és 3 hetePedig nálam is működik a link.🙂
fabre
13 éve, 5 hónapja és 3 heteNekem még mindig nem, de rágugliztam és már szedem.🙂 A lényeg, hogy kitetted.😉 Nem volt eszemben, hogy ma dobja ki a Konami a demot.😛😄
maniac
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMég szerencse, hogy erre jártál!😉🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 6 napjaAz Xbox-osnál meg azt írja ki, hogy ”Ez az ajánlat nem érvényes az Ön területére.,, Érdekes😕