Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy érdekes kép ütötte fel a fejét alig néhány perccel ezelőtt a világhálón, amely információink szerint egyenesen a Torchlight fejlesztőihez köthető, maga a kép pedig tulajdonképpen nem mást, mint az első és a második részt kívánja összehasonlítani számunkra, méghozzá számokban. Így kiderül többek között, hogy míg az elődben csak 83 szörnymodell volt, addig ez most 300-ra emelkedett, mindemellett pedig míg ott csak 9 boss harcot vívhattunk meg, addig a folytatásban már 27-et.
Míg az első felvonásban 7 különféle területen kalandozhattunk, addig ezúttal 44 felfedezésre váró helyszín lesz, míg a Torchlightban csak 230 fegyvermodell volt, addig a Torchlight II-ben 395 lesz.
Mindez természetesen még nem minden, hiszen az összehasonlítást hozó kép tanúsága szerint igazából mindenből legalább kétszer, de inkább többször annyi lesz, mint amennyit az első részből megszoktunk, ám a legjobb mégis az, hogy egyetlen tekintetben nem várható felfelé emelkedő módosulás, ez pedig nem más, mint az ár. Hiszen míg a Torchlight 20 dollárba került, addig a Torchlight II szintén ugyanennyiért lesz megvásárolható a megjelenéskor.
vendeg
14 éve, 2 napja és 9 órájaNa ezek jól beújítottak!🙂
vendeg
14 éve, 2 napja és 8 órájaEgy folytatásnak mondjuk ez a lényege épp…🙂
vendeg
14 éve, 2 napja és 8 órájaJó kis marketing grafikon🙂
vendeg
14 éve, 2 napja és 6 órája#2. vendég: Na igen, de folytatás ide vagy oda, sajnos nem mindegyik mutat ilyen jó számokat.
vendeg
14 éve, 2 napja és 2 órájaDe jó hogy ugyanannyi lesz az ára!
sasikaa
14 éve, 1 napja és 20 órájaA béta alapján amíg nem lesz 10k alatt a diablo 3, addig ez lesz a favoritom. De! Ha meglesz a dio3 nem kell semmi más!!!!!!!!!
vendeg
14 éve, 1 napja és 16 órájaElső rész is kedvenc volt, nyilván ez is az lesz. Nagyon király hogy ennyi újítást vezettek be!