Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A lengyel DMD Enterprise fejlesztőcsapata egyelőre még nem túl ismert név a szakmában, ez azonban a jövőben könnyedén megváltozhat, hiszen egy olyan második világháborús videojátékot kívánnak letenni az asztalra, amellyel egyrészt a lengyel hazafiakat, valamint a történelem iránt érdeklődőket szeretnék elkápráztatni. A kizárólag PC-re készülő alkotás az 1944-es varsói eseményeket kívánja feldolgozni majd számunkra, amelyek a hazai történésekhez hasonlóan odakint sem voltak izgalomtól mentesek.
A játék egyébiránt a témában alapműnek tekinthető Rising ’44: Betraying Warsaw című könyvet használta fel alapként, így a szerepjátékos és stratégia elemeket is tartalmazó hátsónézetes akciójáték hű képet fog adni számunkra a lengyel történelem ezen szakaszából.
A DMD Enterprise állítása szerint egyébiránt egyelőre csak PC-re, de később konzolokra is megjelenhet majd az alkotás. Hogy pontosan mikor? A csapat közleménye szerint a számítógépes átiratok napra pontosan augusztus 28-án, minden más viszont egyelőre még képlékeny.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteTiszta Saboteur fíling!
maniac
13 éve, 5 hónapja és 4 heteHelyes meglátás!
marco
13 éve, 5 hónapja és 4 heteNagy kedvencem nekem is a Saboteur!🙂 Ha kijön konzolra, biztos lesz vele pár közös napunk.🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteEz biztos jó lesz!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 napjaGamePlay
#video#E7YSqcMAZgs#videoforras#E7YSqcMAZgs#videovege#
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 napjaNem működik a video player.
Itt van a játékmenetről akkor videó linkelve.
#link#www.youtube.com/watch?v=E7YSqcMAZgs#GamePlay#linkvege#
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 napjapff gyerekek javítsátok a hozzászólás motorját mert használhatatlan 😕