Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes pletykákat hozott nyilvánosságra a délután folyamán a Kotaku magazin, akik biztos forrásokra hivatkozva úgy értesültek, hogy hat éves fejlesztési időt követően a Square Enix nemrégiben törölte a Final Fantasy Versus XIII projekt munkálatait. A lap ugyan pontos forrásokat nem nevezett meg az esettel kapcsolatban, de a közelmúltban valóban minden jel erre utalt, hiszen már évek óta a különösebb ígérgetések ellenére is a készítők egyetlen nagy videojátékos expóra sem vitték magukkal az alkotást.
A Kotaku szerint ez azért lehet így, mert a Square Enix a háttérben csendben és halkan törölte a projektet, ám a miértekkel kapcsolatban sajnos nem közöltek velünk információkat.
Mivel a világ egyik legismertebb JRPG sorozata éppen idén ünnepli 25. évfordulóját, ezért szinte biztosak vagyunk abban, hogy ha igazak is a fentiek, arról az idén – az ünnepi alkalom okán – nem fogunk hivatalos álláspontot hallani, de amennyiben a szeptemberben megrendezésre kerülő évfordulós Final Fantasy ünnepségen sem kerül elő a játék, kezdhetünk komolyabban is aggódni.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 napjaBasszus :s
shade
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaMi a fene!?
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaCsak nem igaz…
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaNa nemár!!!!!!😮
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaÉn megőrülök ha nem lesz ezért vettem ps3-at 😄 🙂 Csak a final miatt 😮
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaUhhhhhh az szívás! 😮
braddock
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaNem bánom mert sosem szerettem ezt a sorozatot!