Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kung Fu Factory a mai napra virradóra bemutatta az alig néhány nappal ezelőtt megjelent Spartacus Legends első trailerét, amely pár másodperces lett ugyan, de így is rendkívül hatásosra sikeredett. A Spartacus filmsorozat alapján készülő brutális gladiátorküzdelmekre kiélezett alkotásban egy harcos életútját élhetjük majd át, akinek karrierjét mi fogjuk egyengetni a játékban, hogy ő lehessen az arénák bajnoka, a legkegyetlenebb gladiátor a történelemben.
A jól ismert karakterek mellett a Spartacus Legends betöltésével saját hőst is készíthetünk magunknak, akinek képességei feltornázásával egyre feljebb és egyre előrébb tudjuk küzdeni magunkat a ranglétrán.
A hír végére beszúrt trailer ugyan még egyelőre nem túl sokat mutat magáról a játékról, de a jól kidolgozott és brutális harcokat már most tökéletesen prezentálja.
Ha már korábban megtetszett a Spartacus Legends egyedinek tekinthető koncepciója, egészen 2013-ig kell várnunk arra, hogy megjelenhessen, méghozzá kizárólag konzolokra.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaEhh pc megint sehol…:s
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaJó a sztori. Kíváncsi vagyok, valójában mire jutnak majd vele…
braddock
13 éve, 6 hónapja és 6 napjaÉrdekes lesz!