Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Finoman szólva is idejekorán ellőtte a Battlefield-sorozat negyedik epizódjának leleplezését az Electronic Arts, a csapat ugyanis bár már a harmadik rész után is elszólta magát egy esetleges negyedik terveiről, néhány perccel ezelőtt azonban egy rendkívül érdekes előrendelői akcióval tett pontot a történet végére. Az Origin digitális disztribúción ugyanis meghirdették az illetékesek a Medal of Honor: Warfighter előrendelői akcióit, amellyel ha élnek a fanatikusok, idő előtt és biztosan bekerülhetnek majd a Battlefield 4 bétájába.
Ezekben a pillanatokban természetesen még sem magáról a Battlefield 4-ről, sem a béta tesztekről nincsen semmiféle információnk, így bármennyire is szeretnénk, nem tudunk nektek exkluzív információkkal szolgálni, de azt már meg tudjuk erősíteni nektek az Originre felkerült előrendelői akciónak köszönhetően, hogy hivatalosan is készül a Battlefield 4.
Emellett a tény mellett még a nyakunkat mernénk tenni arra is, hogy a játék megjelenése jövő ősszel lesz esedékes, de ne szaladjunk ennyire előre, egyszer rendeljük elő az Originen a Warfightert, majd várjuk az idő előtti béta tesztek időpontját.
sasikaa
13 éve, 6 hónapja és 1 heteNa ez nem rossz ötlet! Bár engem akkor is hidegen hagy, nincs pénz ilyenekre sajnos…🙁
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 1 heteÉn nem örülnék neki, hogy ha jövőre már jönne is a Bf4. Inkább csinálják csak a dlc-ket a Bf3-hoz! A Battlefield-ben pont az a jó, hogy nem dugnak az ember orra alá minden évben egy újabbat, hogy na itt van „Vedd meg, bár sokat nem változtattunk rajta, de be akarunk lapátolni egy halom pénzt!” 😄
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 hetePedig szerintem simán beállnak az évenkénti új részre…
maniac
13 éve, 6 hónapja és 1 hetePedig a szomorú helyzet ugye az, hogy az EA így akar konkurenciát állítani az Activisionnek, a jövőben tehát – amíg trendik lesznek a háborús FPS-ek – az lesz a menetrend, hogy egyik évben új MOH, másik évben új Battlefield jön majd. Ez mindkét, de főleg utóbbi sorozat elkorcsosulásához vezet majd hosszútávon, ez nyilvánvaló, de ugyebár a pénz nagy úr…
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 1 heteAzért a dlckkel meg prémiummal rendesen kaszálnak nem kell őket félteni. Ha úgy vesszük az alapjáték csak a töredéke annak ami neki a Battlefieldekből a bevétel.