Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várhatóan még az idén visszatér közénk a legkegyetlenebb és egyben legismertebb szamuráj nyúl, avagy Usagi Yojimbo, méghozzá egy vadonatúj videojáték keretein belül, tudtuk meg a Kotaku magazin munkatársaitól, akik hivatalos forrásból, egyenesen a HappyGiant csapatától szerezték információikat. Amint kiderült, az alkotás az Usagi Yojimbo: Way of the Ronin címre hallgat majd és a tervek szerint Adnroidra, iOS rendszerekre, Macintosh-ra és kissé meglepő módon még PC-re is elkészül majd, de konzolos megjelenésről egyelőre semmi hír.
A játék esetében a legjobb mégis az, hogy bemutatása és teljes körű debütálása San Diego városában, a jövő héten rajtoló Comic Con expón lesz, ahol a készítők minden apró információról lerántják majd a leplet, így teljes egészében megismerhetjük a legújabb Usagi Yojimbo játékot.
Aki esetleg nem tudna addig várni, az most is csillapíthatja egy kicsit kíváncsiságát, a HappyGiant ugyanis előhozakodott egy mozgóképpel, amely az Usagi Yojimbo: Way of the Ronin első hivatalos trailere is egyben. Nálunk pedig már nézhető!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteMária nagy lesz!🙂🙂🙂🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteMarha. Na…:d
maniac
13 éve, 6 hónapja és 2 heteEzt az elírást!!!😄😄😄😄 XD Nagyon jóóó!😄
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteHatalmas!!!! xDxDxD