Japán azonban köztudottan nem mondja ki csak úgy a „hadzsimét” mindenféle huncut játékra, pláne akkor nem, ha az a játék alkalomadtán a civil lakosságot is veszélyezteti – természetesen átvitt értelemben; márpedig a United Front alkotása maradéktalanul magára ismerhet a leírásban, hiszen a Sleeping Dogsban akár kedvünkre kalapálhatjuk majd el a békés járókelőket, ezzel pedig minden további nélkül kivívta magának a japán cenzorok haragját.

A játékon számos kisebb-nagyobb változtatást eszközölnek a hatóságok, így például a japán verzióban in-game büntetés sújtja majd azokat a zabolátlan játékosokat, akik bizonyos küldetések során netalántán civilekkel való pofozkodásokba bocsátkoznának. Ugyancsak a brutalitás mérséklése céljából vonják ki azt a karaktert is, aki egy utcai verseny kezdetét jelzi – nehogy esetleg kedvünk szottyanjon áthajtani szegény flótáson.

Ami bennünket illet, nos mi augusztus 17-től vélhetően gátlástalanul keseríthetjük meg a hong kongi járókelők életét.