Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy közfelháborodást váltott ki a közelmúltban, amikor a német Amazon internetes áruház listájára vette a Nintendo Wii U konzolt, amely előrendelhető státusza mellett egy árcédulát is kapott, amelyen a magyar pénztárcákhoz mérten igencsak magas, 400 eurós összeg volt feltüntetve. A több, mint 100 ezer forintnak megfelelő árat természetesen nem csak mi, hanem a külföldi játékosok is sokallták, és bár a Nintendo a szentekre esküdött, hogy még nem tudnak árat mondani a masinához, a német Amazonnak azért feltehetően ránéztek a körmére.
A korábbi 400 dollár helyett ugyanis az áruház a minap 350 euróra mérsékelte a Nintendo Wii U várható árát, ami a jelenlegi árfolyamokkal számolva még mindig megközelíti a 100 ezer forintot, ami még mindig rendkívül drágának tekinthető, de a premierig még sok minden megtörténhet.
Többek között például beigazolódhatnak azok a pletykák is, hogy egy Nintendo Wii U játékért akár 100 dolláros összeget is kifizethetünk majd. Igen srácok-lányok, a múltban efféle szóbeszédek is felmerültek a masinával kapcsolatban. Vajon a Wii U csak a gazdagok kiváltsága lesz vagy direkt lejárató propaganda folyik ellene?
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteHa enniy lesz, nem hogy sikereket nem fog elérni hanem egyenesen bukni fog.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteKurva sok ez így is úgy is
marco
13 éve, 6 hónapja és 3 heteRemélhetőleg a játékok ára nem lesz olyan magas, mint azt sokan vizionálják, de a gép szerintem simán karcolni fogja ezt az összeget…🙁
braddock
13 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem is ilyen drága lesz sajnos!
rdave
13 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem ha túl drága lesz akkor sokan inkább a jelenlegi konzolokat veszik. Legyen eszed Nintendo! 😄